A britek fele kivándorolna

London |

<p>A briteknek csaknem a fele komolyan foglalkozik a kivándorlás gondolatával, mert vagy az egekbe szökő árakat nem tudja elviselni, vagy az időjárást - vagy a többi britet.</p>

A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - megbízásából készült országos felmérés kimutatta, hogy a lakosság 42 százaléka határozottan fontolgatja az ország elhagyását, további hat százalék pedig már aktívan tervezi is a távozást.

A YouGov közvélemény-kutató által 1650 fős mintán elvégzett vizsgálat vasárnap ismertetett eredményei szerint a megkérdezetteknek mindössze a 18 százaléka mondta azt, hogy semmiképpen nem vándorolna ki Nagy-Britanniából.

A más országban letelepedni vágyók közül a legtöbben a megélhetési költségekkel indokolták a kivándorlás fontolóra vételét. A vizsgálatba bevontak 60 százaléka tart attól, hogy gyermekei rosszabbul fognak élni, mint ő, és csak 13 százaléknyian reménykedtek abban, hogy utódaik életszínvonala meghaladja majd az övékét.

A válaszadók 81 százaléka szerint a gazdasági helyzet most rosszabb, mint húsz éve, 68 százalékuk szerint ugyanezen idő alatt romlott a bűnözési helyzet is, 55 százalék pedig a közoktatás színvonala is hanyatlott az elmúlt két évtizedben.

A kivándorlás fontolgatásának fő okai között szerepelt a megélhetési költségek mellett a hírhedt brit időjárás, a sanyarú foglalkoztatási helyzet, a bűnözés és az oktatás - a válaszadók 11 százaléka pedig "a többi britet" sem tudja elviselni.

Arra a kérdésre, hogy kivándorlás esetén mi hiányozna leginkább, 9 százalék viszont azt válaszolta, hogy "semmi". Akiknek mégis hiányozna valami Nagy-Britanniából, azok közül a legtöbben - 25 százaléknyian - a festői brit vidéket jelölték be, 19 százalék az állami egészségügyi szolgálatot (NHS), tíz százalék pedig a tévéműsort sajnálná otthagyni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?