A Boko Haram hűséget fogadott a dzsihadista szervezetnek

London |

<p>A Boko Haram nigériai iszlám szélsőséges szervezet hűséget fogadott szombaton az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria nagy részét, és ezeken a területeken tavaly kikiáltott egy kalifátust.</p>

A hűségesküt Abubakar Shekau, a Boko Haram vezetője jelentette be a szervezet Twitter-profilján. A lépés várható volt, és érzékelteti, egyre erősebb az együttműködés a dzsihadista mozgalmak között Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A Boko Haramnak is egy iszlamista állam létrehozása a célja Nigéria északi részén, de fegyveresei már többször portyáztak kameruni, csádi és nigeri területen is.

A szombati bejelentés hatására a nigériai kormány nagyobb nemzetközi segítséget kért a szervezet elleni harchoz. A kormány szóvivője közölte a Reuters hírügynökséggel: "A hangfelvétel megerősíti azt, amit sejtettünk. Remélhetőleg a világ rá fog ébredni, hogy milyen katasztrófa készül itt."   

Az Iszlám Állam önjelölt kalifája, Abu Bakr al-Bagdadi már több más közel-keleti, afganisztáni, pakisztáni és észak-afrikai dzsihadista csoport hűségesküjét fogadta el.

Rita Katz, az iszlamista szervezeteket figyelő, SITE Intelligence Group nevű amerikai ügynökség igazgatója azt mondta: "A Boko Haram most egy helyi dzsihadista csoportból az Iszlám Állam egy jelentős szárnyává vált. A Boko Haram kiterjedt észak-afrikai hálózata révén az IÁ egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, vagyis egy iszlám kalifátus létrehozásához, a Boko Haram pedig az IÁ infrastruktúrája, eszközei és katonai képességei révén könnyebben fog terjeszkedni Észak-Afrikában."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?