400 millió dollárba kerülhet a kampány

Washington |

<p>Akár a 400 millió dollárt is elérheti a választások napjáig az az összeg, amelyet az amerikai Republikánus Párt idén kampánycélokra el tud költeni - jelentette be a várható republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere. Rick Davis úgy vélekedett, hogy John McCainnek bőséges forrás áll majd rendelkezésére.</p>

Akár a 400 millió dollárt is elérheti a választások napjáig az az összeg, amelyet az amerikai Republikánus Párt idén kampánycélokra el tud költeni - jelentette be a várható republikánus elnökjelölt kampánymenedzsere. Rick Davis úgy vélekedett, hogy John McCainnek bőséges forrás áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy felvegye a versenyt az általános kampány idején a demokrata párti elnökjelöltség várományosával, Barack Obamával, aki az előválasztások során rekordot döntött az adománygyűjtés terén. A republikánus arizonai szenátor az előválasztások alatt, várható jelöltségének bebiztosításáig mintegy 90 millió dollárt költött.
A július hónapot több mint 100 millió dollárral kezdhette meg, kisebb részben saját adománygyűjtésének, nagyobb részben pedig a Republikánus Párt erőfeszítéseinek köszönhetően. McCain a korábbi hónapokhoz képest sikeresebb volt az adománygyűjtésben júniusban, amikor saját maga 22 millió dollárral tudta gazdagítani költségvetését.
Davis szerint a nyár végéig legalább további 95 millió dollárnyi támogatás folyhat be a várható elnökjelölt számára, aki szeptemberben, hivatalos jelöltté válása után még 84 millió dollárnyi szövetségi támogatást is kap, amelyből a november 4-re kitűzött választások napjáig gazdálkodhat.
Obama a két nagy párt várható jelöltjei közül 30 éve az első, aki az általános választási kampány idejére elutasította a szövetségi finanszírozás rendszerét, illetve az azzal járó költekezési limitet, arra számítva, hogy az állami támogatásból nyújtott 84 millió dollárnál sokkal több pénzt tud majd önerőből összegyűjteni.
A demokrata párti kampánystáb még nem nyilatkozott saját júniusi adománygyűjtési mérlegéről. Bill Burton szóvivő azonban elmondta: nincsenek meglepve McCain múlt havi eredményei miatt, tekintettel arra, hogy a befolyt támogatás "nagy része washingtoni lobbistáktól származik". (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?