Žitňanská: fogadják el Radičová döntését!

Pozsony |

<p>Lekezelőnek tartom, hogy a politikusok és az SDKÚ-n belüli tagok nem fogadják el Iveta Radičová&nbsp; döntését &ndash; mondta Lucia Žitňanská. Az SDKÚ frakcióvezetője azért háborodott fel, mert a párt elnöksége december 18-án egy olyan határozatot hozott, amely figyelmen kívül hagyja, hogy a volt kormányfő nem szeretne indulni a 2014-es köztársaságielnök-választáson.</p>

Žitňanská, mint mondta, nem tudta, hogy ilyen határozatot hoz az elnökség (az ülésen ő nem vett részt).

„Azonosulni tudok azzal a véleménnyel, hogy Iveta Radičová nagyon népszerű, hogy az emberek szeretik őt, és el tudom őt képzelni köztársasági elnöknek” – mondta, majd hozzátette, hogy ez egy olyan pozíció, amelyet Radičová mesterien tudna végezni, miközben megfelelő távolságot tartana az egyes politikai pártoktól. „De tiszteletben kell tartani a jelölt döntését. Figyelem, ahogy nyilatkozik a témával kapcsolatban, és ebből indulok ki” – mondta.

Az lenne a helyes, és emberileg elfogadható, ha a politikusokban lenne annyi tisztelet, hogy nem dobálóznának egyes nevekkel csak úgy, a levegőbe. Tartsák tiszteletben a döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?