Varázsos évek pórázon

A jelenkor legnépszerűbb cseh írója tavaly januártól decemberig ellenállt mindennemű újságírói kezdeményezésnek és kíváncsiságnak, nem adott interjút, nem nyilatkozott a sajtóban. Ehelyett mindent, ami történt vele, lejegyzett, s az idén tavasszal megjelenteti naplóját.

Előre tudta, hogy a 2005. év eseményekben gazdag lesz?

Volt néhány előrelátható, például, hogy márciusban, a születésnapomra megszületik Bára kislányunk. Azt is előre eldöntöttük, hogy feleségem, Veronika vízbe szüli a gyermeket, s hogy én vágom majd el a köldökzsinórt. Ezzel szemben nem számoltam azzal, hogy amikor egy héttel később kettesben látnak a barátommal, egy hintóban ülve, homoszexuális párnak néznek az emberek. Persze, ennél sokkal szerencsétlenebb események is felkészületlenül értek, például hogy apámat egy hirtelen fellépő szívelégtelenség miatt helikopter szállítja majd a kórházba, vagy hogy könyveim kiadója, a sikeres Petrov egyik pillanatról a másikra megszűnik. Főként az év második fele szolgált a naplómnak a kívántnál több anyaggal.

Miféle naplóra számítson az olvasó: napok hordalékára, pontos feljegyzésekre, száz százalékos igazságokra?

Dehogy. Akkor a könyvem megjelenése után egy másik földrészre kellene költöznöm.

Belebújt legalább egy picit a bulvárriporter szerepébe?

Ezt hiába is próbáltam volna, hiszen legföljebb magamról leplezhetek le titkokat, olyanokat, amik rajtam kívül senkinek nem fájnak. Ráadásul a bulvársajtó exkluzivitása mesterkélt, hamis és végtelenül leegyszerűsítő.

Másként teszem fel a kérdést: A felesége nem fog meglepődni semmin, ha elolvassa a könyvet?

Veronika, azt hiszem, tudta, kivel köti öszsze az életét, hogy mást nem mondjak, egy bárban ismert meg… De sosem játszottam a keresztény-konzervatív értékeket valló mintacsaládfő szerepét. Nem vagyok szent, de képviselő sem, de ezzel Veronika számára nem árulok el titkot. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az a kép, mely benne rólam él, most kissé árnyaltabbá válik. De a többi hasonló esetleges kérdésre már nem válaszolok, amit közölni akartam, benne van a naplómban.

Azért ha mégis ki szeretnénk százalékban fejezni a feljegyzések igazságtartalmát, hány százalékban volt őszinte?

Nyolcvan-kilencven. De az én esetleges őszinteségem vagy igazam nem sokat nyom a latban, és főként nem jogosít fel arra, hogy bárkinek is ártsak. Ha olyasmi adódott, ami nem publikus, egyszerűen azt írtam: cenzúrázva.

Ez az öncenzúra mikre vonatkozott: eseményekre, vagy inkább gondolatokra, érzésekre?

Is-is. Mondok egy példát. Ha, mondjuk, két barátommal egy hétvégén… Nem, ez nem jó példa. Más példa: tegyük fel, hogy van egy idióta szomszédom. Ezt így nem írhatom le, de azért egy megfelelő mondat alkalmasint ezt az értelmezési lehetőséget kínálja fel az olvasónak.

Tehát a naplójában hiába is keresnénk azokat a kifakadásokat és személyeskedéseket, melyek a szépirodalmi műveit annyira jellemzik?

Néhány rosszindulatú lerohanás ebben is akad, de csakis olyanok irányában, akikkel, ellentétben a szomszédommal, nem futok össze naponta.

Már azt hittem, nem is fakad ki a kritikusai ellen.

Dehogynem. Nem vagyok Buddha, nem tudom magam türtőztetni. Jöjjön, aminek jönnie kell!

Mielőtt kiadja a kezéből, belejavítgat a könyvbe?

Persze. De csak azért, mert közben lehiggadtam, nem írhatom át az indulatos részeket. A stilisztikai hibákat szoktam javítgatni, de nem tartom magam túl illetékesnek ebben se.

Milyen a stílusa a naplónak?

A regénnyel ellentétben itt nem kellett törekednem egységességre. A feljegyzések a pillanatnyi hangulatomat tükrözik. Míg ugye, egy regény esetében nem volna jó, ha az olvasó rájönne, hogy aznap, amikor a szöveg született, rosszkedvem volt.

Megváltoztatta a naplóírás az életstílusát?

Igen, újságolvasással kezdődött a nap, míg ha regényt írtam volna, ez szóba sem jöhetne. De nem napi krónikát írtam, a politikára is csak olyan mértékben reagáltam, amenynyire aznap megérintett.

És az elbeszélő közben mit csinált? Vissza kellett őt fogni?

Nem volt rá szükség, az élet szőtte a történeteket.

Lehetne ezt esetleg konkrét példával is illusztrálni?

Nyáron például, meg kellett látogatnom egy magánklinikát, mely az aranyérkezelésre szakosodott. Bizony, kedves hölgyolvasóim, huszonéves barátnőim, így igaz. Az orvos eltiltott a szobabiciklitől, helyette a futást ajánlotta. Útban hazafelé tehát betértem egy sportboltba, és vettem egy márkás futócipőt, hogy még jobban nézzek ki. Fizettem, és elegánsan távoztam. A csinos eladó meg a Vencel téren ért utol, loholt utánam, hogy uram, ez kiesett a tárcájából. A klinikámnak a hirdetése volt, egy újságkivágat, mely az aranyér- és a potenciapanaszokkal küzdő férfiakat szólította meg.

Számol azzal, hogy a napló megjelenése után téma lesz a magánélete?

Igen. De ez nem azt jelenti, hogy fel vagyok rá készülve.

A kritikusok sem szokták kímélni.

Nem. De hát hogyan recenzálhatnák az életemet? Igaz, e téren sincsenek illúzióim: ha csütörtökön megjelenik a napló, pénteken már lesz róla egy kéthasábos bírálat.

Az író általában vezet naplót, de ezt a kiadónak úgy kell tőle kicsikarnia. Aztán jön a szerkesztés, sok minden kimarad, átíródik, a neveket kezdőbetűikre rövidítik. Ön viszont eleve azzal ült le naplót írni, hogy aztán megjelentesse. Tehát eleve úgy írta, hogy ne kelljen utólag csonkítgatni, szépítgetni…

Nem kellett szépítgetnem. Tizenöt szépirodalmi könyvet írtam, azokban kellett, ez viszont napló. Kár lett volna bármit is elrajzolni vagy elhomályosítani benne.

Honnan jött a naplóírás ötlete?

A mottója ez lehetne: „Ha mások is, te mért ne, Augustín?” A kérdés egy régi képes segédkönyvből származik, mely a síelni tanulóknak íródott, s én a hetvenes évek végén tanultam meg belőle hajlított térddel kanyarodni.

Gondolt írás közben az olvasóra?

Eleinte csak őrá gondoltam, hogy elég érdekesnek találja-e majd a naplómat. De aztán feltettem magamnak a kérdést: érdekelne engem a feleségem, a lányom, az apám, a kiadóm vagy akár a barátnőm naplója? Hát hogyne! Mert akit őszintén szeretek, az őszintén érdekel is. Szóval, a naplóm elsősorban azoknak szól, akik — már elnézést — legalább egy kicsit szeretnek. És fordítva: sosem venném meg annak a naplóját, akit nem szeretek olvasni.

Lesz benne valamiféle kitárulkozás, manapság oly divatos lemeztelenedés?

Természetesen elárulom magamról, hogy mit nem tudok, mik a hibáim, fogyatékosságaim, gyengéim, mert ez van, megváltozni már nem fogok, más életem sem lesz már, hát akkor mért szégyellném ezt az egyet, ami van. Tán szégyelli a kandúr, hogy nem tigris? De azért remélem, hogy megmutatkoznak az előnyeim is, tehát hogy az olvasók majd barátságosnak, kedvesnek, nagyvonalúnak, szórakoztatónak és vonzónak fognak tartani.

Mi volt a 2005-ik év első napi élménye?

Történetesen egy ügyvédi irodában jártam, feljelentettem az Aha bulvárlapot.

Az állítólagos love story miatt?

Nem elsősorban azért, mert a lap szerint a terhes feleségem háta mögött egy diáklánynyal szórakozom egy hétvégi házban, hanem mert a lapot egész nap ezzel reklámozták a tévében, hárommillióan látták-hallották. Ötmillió korona kártérítést kérek. Alapítványt hozok belőle létre, mely a bulvár által megkárosított kevésbé tehetős művészek perköltségét fedezné.

De nemcsak a bulvársajtótól csömörlött meg, egy évig nem állt szóba egyetlen újságíróval sem.

Mert minden mindennel összefügg: mint kiderült, néhány lap ugyanannak a kiadónak a tulajdonában van, és azt mégsem tehetem meg, hogy az egyikkel pereskedem, a másiknak meg pózolok. Tizenöt harsány médiaév után jólesett ez a mindenre kiterjedő egy év szünet.

Nem ártott meg?

Ellenkezőleg, úgy érzem, használt. Lehet, hogy a közszereplés elmaradása miatt vesztek pár olvasót, de nem ezreket. Még mindig hiszek abban, hogy amit az író ír, az az olvasó számára fontosabb, mint a fényképe, vagy mint amit mond.

Tényleg ezt hiszi?

Igen, magamból indulok ki. Még sosem vettem meg valakinek csak azért a könyvét, mert láttam a fotóját újságban vagy óriásplakáton.

Mit tervez 2006-ban?

A Román pro muže (Regény férfiaknak) következhetne, a Román pro ženy (Regény nőknek) szabad folytatásaként, de egyelőre még semmit nem döntöttem el. Sok minden függ apám egészségétől is.

És a magánéletében? Pedagógus képesítésének hasznát veszi két kislánya nevelésében?

A válásom ellenére első házasságból származó lányom, Míša neveléséből is kivettem a részem, ő ma huszonkét éves. A születési anyakönyvi kivonatában az apja foglalkozása után az áll, hogy éjjeliőr, minthogy akkor valóban az voltam. A tanári oklevél talán abban különböztet meg a többi, nem tanárnak tanult szülőtől, hogy a többségükkel ellentétben nem gúnyolódom a tanítókon.

Az idei évben is nyilván sok szerencsére lesz szüksége. Tett újévi fogadalmat? Egyáltalán: babonás?

Nem. Anyám például kijelentette, hogy újévkor nem lehet az ünnepi asztalon pulyka, mert elröpül a szerencsénkkel. Soha még ilyesmit nem hallottam.

Pedig tényleg mondják az emberek.

Nem érdekes, mit mondanak az emberek. Azért ettünk pulykát, mert nem hiszem el, hogy a fagyasztott baromfihullának befolyása lehet bármire is. De mihelyt úgy érzem majd, hogy valóban van valamilyen eszköz, amelyik segít a szerencse megőrzésében, habozás nélkül használni fogom. Apám kórházi eredményei ugyanis nem túl kecsegtetőek.

Ladislav Verecký

(Az interjú a Mladá fronta dnes hetilap 2006. január 12-i mellékletében jelent meg; Cs. G. ford.)