Lengvarský: Várhatóan hétfőn lép életbe az új határrezsim

koronavírus rendőrség határ

A tervek szerint pénteken (július 16.) jelenik meg a határátlépésre vonatkozó új rendeletet és hétfőtől (július 19.) lesz érvényes.

Azok esetében várható változás, akik külföldről jönnek Szlovákiába, és még csak az első adag oltóanyagot kapták meg. Ők rögtön az első napon leteszteltethetnék magukat PCR teszttel, negatív eredmény esetén pedig elhagyhatnák a karantént. Az átmeneti intézkedés két hétig maradna érvényben. Erről csütörtökön tájékoztatott Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügy-miniszter.

A tárcavezető elmondása szerint az átmeneti intézkedéssel azok helyzetét akarják megkönnyíteni, akik a régi feltételek mellett utaztak el, úgy, hogy még csak az egyik adag oltást kapták meg. "Ezt követően átállunk a standard rezsimre, amikor már csak két kategóriát fogunk megkülönböztetni a határokon - védettek és nem védettek" - szögezte le a miniszter, hozzátéve: azokat, akik csak egy adagot kaptak, be nem oltott személyekként fogják kezelni.

Daša Račková, a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője is megerősítette, hogy új, az alkotmánybíróság határozatával összhangban lévő rendeletet készítenek elő. "A gyakorlatban tehát nem térünk vissza az előző rendelethez, vagyis a háromszínű utazási szemaforhoz" - szögezte le a szóvivő.

Hozzátette: azok, akik július 9., tehát a pillanatnyilag hatályos, 226-os számú rendelet érvénybe lépése előtt kapták meg az első dózist a COVID-19 elleni vakcinából, a külföldről való hazatérésüket követően azonnal abszolválhatják a PCR szűrővizsgálatot. Ha negatív teszteredményt produkálnak, elhagyhatják a karantént. Az ÚVZ megerősítette, hogy ez az átmeneti intézkedés a tervezett új rendelet hatályba lépésétől számított 14 napig lesz érvényben.

Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter hangsúlyozta: továbbra is érvényben van az aktuális rendelet. "Az alkotmánybíróság főleg azokkal foglalkozott, akik még csak egy dózist vettek fel. Velük kapcsolatban úgy foglalt állást, hogy nem helyénvaló ugyanúgy kezelni őket, mint a teljes védettséget élvezőket. A bíróság a szóban forgó rendeletnek ezt a részét kifogásolta a döntése indoklásában" - magyarázta a tárcavezető.

A jelenleg érvényes szabályok értelmében a teljes védettséget élvező személyek, illetve azok, akik még csak egy adag oltást kaptak, mentesülnek a karanténkötelezettség alól. A be nem oltottakra karantén vár, amelyet leghamarabb az ötödik napon hagyhatnak el, ha negatív PCR teszteredményt produkálnak.

Kolíková szerint az aktuális esetszám mellett nincs égető szükség az e-karantén bevezetésére. "Egyelőre képesek vagyunk felkutatni és nyomon követni az egyes eseteket" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?