Újabb petíció a Beneš-dekrétumok ügyében

Brüsszel |

<div>Újabb olyan állampolgári beadványt fogadott el az Európai Parlament petíciós bizottsága, amely a Beneš-dekrétumokat igyekszik megtámadni - közölte pénteken Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője, a bizottság egyik alelnöke.</div><div>&nbsp;</div>

"Egy három évvel ezelőtt beadott petíció után ez most egy újabb dokumentum, amely felhívja a figyelmet a szlovákiai magyar közösség tagjainak a második világháború utáni gyötrelmeire" - emlékeztet a politikus, aki korábban a párt vezetője és miniszterelnök-helyettes is volt Szlovákiában.    Csáky közleményéből az derül ki, a szlovákiai magyar politikusnak sikerült elérnie, hogy a petíciós bizottság ne utasítsa el érdemi tárgyalás nélkül a beadványt, ehelyett az abban szereplő szakmai érvek pontosítását kérte, s rámutatott, hogy figyelembe kell venni az EP jogi bizottságának tavalyi véleményét is, amely kiemeli, hogy amennyiben léteznek a dekrétumokból fakadó bizonyítható joghátrányok napjainkban is, azokat a jövőben orvosolni kell.    A kommüniké szerint a petíciót érdemben jövőre fogja megtárgyalni az Európai Parlament Petíciós Bizottsága.    A Beneš-dekrétumok a második világháború utáni Csehszlovákiában született elnöki rendeletek, melyek közül több a magyar közösség kollektív bűnösségét mondta ki, megfosztva őket tulajdonuktól és jogaiktól.    A petíciós bizottság nem tartalmilag vizsgálja a beadványokat, hanem az a feladata, hogy eldöntse, alkalmas-e egy petíció arra, hogy az Európai Parlament érdemben foglalkozzon vele. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?