Közélet

Úgy tűnik, csak a beoltottak járhatnak majd át szabadabban az országhatárokon

Pozsony | Korlátozni fogják az ingázókat érintő kivételeket, például ha valaki fekete besorolású országból utazik haza, kötelezően PCR-tesztre kell mennie.
Bugár Anna

2021. június 21. 19:14

hatar
A belügyminiszter azt ígéri, útban Szlovákiába nehéz lesz elkerülni a rendőrségi ellenőrzést. Jelenleg még aránylag nagy szerencse kell ahhoz, hogy a határátkelőn olyan szlovák rendőrrel találkozzanak, aki nemcsak az autójában ül és figyeli a forgalmat, hanem ellenőrzi is az embereket.  - TASR-felvétel

„Egyelőre, de nagyon rövid időre nem korlátozzuk az utazást, egy idő után azonban az utazás feltétele a védőoltás, az e-határ honlapon való regisztráció, illetve a negatív PCR-teszt lesz” – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a központi válságstáb délutáni ülése után. A betegségen átesettek sem részesülnek előnyben. Vladimír Krčméry infektológus hangsúlyozta, a koronavírus delta változata sokkal fertőzőbb, és a lappangási ideje is jóval rövidebb, ezért szükség van a határok szigorúbb ellenőrzésére. A szakember rámutatott, az oltás nemcsak a nagyobb szabadság miatt fontos, hanem elsősorban a saját, illetve környezetünk védelme érdekében elengedhetetlen. Azok, akik nincsenek beoltva, kizárólag akkor léphetnek majd be az ország területére, ha előtte kitöltötték az elektronikus kérdőívet (e-hranica), s ezt követően akkor hagyhatják el a karantént, ha a közegészségügyi hivatal utasítása alapján az érkezésüket követő 5. vagy 8. napon abszolválják a PCR-tesztet.

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter elmondta, a határok ellenőrzésére egyfajta jelzőlámpa készül, azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, pontosan mikortól lép érvénybe a szigorúbb rezsim. A beoltott személyeknek is kötelező a regisztráció, ők azonban karanténkötelezettség nélkül utazhatnak haza a zöld besorolású országokból. A tárcavezető azt is bejelentette, korlátozni fogják az ingázókat érintő kivételeket, például ha valaki fekete besorolású országból utazik haza, kötelezően PCR-tesztre kell mennie.

Vladimír Krčméry infektológus kiemelte, a delta változat akár hétszer gyorsabban is terjedhet, ami az egészségügyi rendszer teljes leterheltségéhez vezethet, így a harmadik hullám során az egyéb orvosi beavatkozások elvégzésére nem lenne kapacitás, és ebből kifolyólag ismét megemelkedne a halálozási arány. A legfrissebb kutatásokra hivatkozva azt mondta, rendkívül fontos, hogy a vakcina mindkét adagját megkapjuk, mivel az új vírusmutáció esetében az első dózis mindössze 30%-os védelmet biztosít, ha viszont mindkettőt megkapjuk, 85%-os ellenállásra számíthatunk. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter oltásra invitált mindenkit, azt mondta, vakcina van elég, és júliustól már a háziorvosok, illetve gyermekorvosok is megkezdik az oltást. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy azokra, akik már átestek a fertőzésen, nem fognak enyhébb szabályok vonatkozni.

Határellenőrzés

A rendőrség készen áll a határellenőrzés összes fokozatára, a legenyhébbtől a 24 órás ellenőrzésig – jelentette ki Peter Kovařík, az országos rendőrfőkapitány a válságstáb tárgyalására érkezve. Hozzátette, hogy a közúti balesetek száma emelkedik, és a bűncselekmények aránya is növekszik, ezért értelmesen kell beosztani a rendőrség erőforrásait. Ha a szigorú ellenőrzések mellett dönt a kormány, akkor feltehetően a katonák is bekapcsolódnak a határok védelmébe. Kovařík előre jelezte, ha minden egyes beutazó személyt ellenőrizni fognak a határon, torlódással kell számolni. „Nem tartozik a hatáskörünkbe ellenőrizni, valójában honnan érkeznek az emberek, ezt az eKarantén oldhatja meg” – folytatta azzal, hogy nem tudják megállapítani, a beérkező személyek által feltüntetett adatok összhangban vannak-e a valósággal. Az oltási igazolások ellenőrzésére a rendőrök új mobiltelefonokkal lesznek felszerelve, ezek beszerzése azonban jelenleg is folyamatban van.

Zöld és fekete

A válságstáb a határellenőrzés szigorításán kívül az eKarantén okostelefonos alkalmazás bevetésével is foglalkozott, valamint az utazási jelzőlámpa gyakoribb felülvizsgálata is napirendre került. Krčméry a tárgyalás előtt elmondta, a szakértői konzílium javaslatot dolgozott ki az utazási feltételek módosítására, háromról kettőre csökkenhet a kategóriák száma – zöldre és feketére. Jelenleg kéthetente változik az országok besorolása az aktuális járványügyi helyzettől függően. A szakember szerint fontolóra veszik, hogy heti szinten frissítsék az utazási térképet, sőt a vírus delta variánsának gyors terjedése akár 48 órára is csökkentheti ezt az időtartamot. Az állami karantén és az eKarantén alkalmazás szintén terítékre került, Krčméry szerint a brit modellt vehetik példának, mely alapján az embereket előre értesítik róla, hogy hazatérés után karanténba kell vonulniuk, és ezt követően ők maguk döntik el, melyik hotelben szállnak meg. Az egészségügyi tárca vezetője viszont az ülés után úgy fogalmazott: „egyelőre nincs napirenden a kötelező állami karantén bevezetése”.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Érsekújvár

Ebben a hónapban 65 beteg hunyt el az érsekújvári kórházban

VIDEÓ: Lezárás kiskapukkal, folytatódik a kapkodás – Heti tallózó

VIDEÓ: Lezárás kiskapukkal, folytatódik a kapkodás – Heti tallózó

időjárás havazás

Csípős hideg – havazás, havas eső is jöhet szombaton

vásár

Bezárták a boltokat nálunk? Akkor jövünk Magyarországra!

koronavírus utazás

Szervezzünk utazást a járvány utáni időszakra?

orvosság k

Óvatosan az antibiotikumokkal!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.