Tudományunk csúcsteljesítménye

Hatalmas vállalkozás végére tett ponntot a Kalligramnál kiadott, több mint hétszáz nagyméretű oldalon megjelent kötet, Vadkerty Katalin A kitelepítéstől a reszlovakizációig — Trilógia a csehszlovákiai magyarság 1945—1948 közötti történetéről címmel. Nem tudom, nem tudom, nem az immár több mint nyolc évtizedes cseh/szlovákiai magyar művelődés legjelentősebb tudományos tettéről van-e szó… Mert annak ellenére, hogy a 700 oldalból 300 a dokumentumokat tartalmazó Függelék, s hogy a most megjelent kiadvány tulajdonképpen a már korábban kiadott három könyvet hozza szintézisbe, mondom, mindezek ellenére mégiscsak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk e vállalkozásról. Annál is inkább, mert a mindenkit érdeklő és mindenkit érintő téma ellenére az anyag szigorúan tudományosan van földolgozva, s így valóban érvényes az előbbi megállapításunk: alighanem tudományunk csúcsteljesítményéről van szó. Legföljebb Turczel félbemaradt vállalkozása, a Két kor mezsgyéjén veheti föl vele a versenyt, s mondjuk, Janics Kálmán könyve, A hontalanság évei, noha ez, mint tudjuk, nem elsősorban tudományos céllal létrehozott munka.

„Már a II. világháború utolsó szakaszában egyértelművé vált, hogy a csehek és szlovákok nemzeti államaként felújítandó Csehszlovákia meg akar szabadulni az országban maradó nem szláv, azaz német és magyar lakosságtól. Az új, kisebbségellenes nemzeti politikát meghirdető Kassai Kormányprogram elfogadása (1945. április 5.) jelentette a kezdetét annak az intézkedéssorozatnak, amely során a csehszlovákiai magyar kisebbség egészét háborús bűnösnek nyilvánítják, s megvonják tőle a csehszlovák állampolgárságot, elkobozzák ingatlanjait, bezárják iskoláit. A magyar lakosság nagy tömegeire a kitoloncolás, a kilakoltatás, az internálás, a lakosságcsere várt…” — olvashattuk még 1993-ban a szerző első kötete, A reszlovakizáció kapcsán. Azóta persze imamalomként ismételjük e közhellyé vált sorokat, ám Vadkerty Katalin épp e közhellyé silányult szlogen mögé nézett, s hétszáz oldalon igyekszik a világ tudtára adni, valójában mit is rejtenek e megállapítások, s mit jelentett példának okáért csak az, hogy „csupán a reszlovakizálás 719 települést érintett, s ennek során 423 264 személy kérte a szlovák nemzetiség megadását…” S ez, mondom, csak a reszlovakizációt jelentette, vagyis a Trilógia első (az egyesített kiadásban a harmadik) részének a problematikáját.

Ám ezt követték A deportálások, majd A belső telepítések és a lakosságcsere című részek (az új kiadásban az első és a második rész), s ezek újabb százezreket érintettek természetesen. A deportálások, ahogy e rész alcíme is sugallja, a szlovákiai magyarok 1945 és 1948 közötti csehországi kényszerközmunkáját taglalja, míg A belső telepítések és a lakosságcsere a konfiskálásokról, a kolonistákról és a külföldi repatriánsokról szól, s végezetül A csehszlovák—magyar lakosságcsere az egész kálvária legtragikusabb szakaszáról, a kitelepítésekről.

Aligha lehet pár sorban érzékeltetni egy trilógiának még akárcsak a tartalomjegyzékét is, nem szólva a Jegyzetekről, Felhasznált irodalomról, Táblázatokról, Dokumentumokról, Névmagyarázatokról. Mert mindezt tartalmazza természetesen ez a kivételesen gazdag, s így mi sem nyilvánvalóbb: drága könyv. Nem győzzük figyelmeztetni a kiadókat, hogy legalább az ilyen, mindenkit — nem csak az újgazdagokat — érdeklő könyvet próbálják megközelíthető áron piacra dobni. Hisz, gondolom, még a tudós történész sem azért írja meg munkáját, hogy azt csak pár ember olvassa (mi több: akik megvehetik, azok nem is szoktak olvasni), hanem igenis azok, akiknek szól, s akiknek (diákok, nyugdíjasok) az olvasásra idejük volna, csak pénzük nincs.