Továbbra is rendkívül súlyos a helyzet a Pozsonyi Egyetemi Kórházban (UNB), az ágyak 93 százaléka foglalt – tájékoztatott Eva Kliská, a kórház szóvivője.
Továbbra is súlyos a helyzet az ország legnagyobb kórházában
A szóvivő közölte, lényegesen több a kórházban a súlyos tüdőgyulladásban szenvedő beteg, akiknél komplikációk léptek fel, és intenzív oxigénterápiára szorulnak. „Ezeknek a betegeknek a kezelése nehezebb, és hosszabb időt vesz igénybe. Vénásan kapnak antibiotikumokat és oxigénterápiás kezelésre van szükségük” – közölte Kliská.
A kórház az egészségügyi minisztérium utasításaival összhangban sürgős ellátást nyújt a Covid-19 betegségben szenvedő betegeknek és a többi, súlyos állapotban lévő páciensnek is. Kliska elmagyarázta, olyan sürgős esetekben nyújtanak ellátást, amikor közvetlenül veszélyben van a beteg élete, vagy erős fájdalmai vannak, illetve olyan állapotba kerül, hogy veszélyeztetheti önmagát vagy a környezetét.
A szóvivő hozzátette, jelenleg a kórház 176 egészségügyi dolgozója van karanténban koronavírus-fertőz és miatt, 30-cal kevesebben, mint a múlt hónapban. Az egyetemi kórház egyik alkalmazottja belehalt a Covid-19-be.
A TASR hírügynökség kérdésére, hogy a kórház hány alkalmazottját oltották már be, Kliská azt válaszolta, körülbelül 60 százalékukat, és folyamatosan jelentkeznek az oltást kérők. Hozzátette, az ország legnagyobb kórházának egészségügyi dolgozói közül sokan már átestek a fertőzésen, őket legkorábban három hónap múlva olthatják be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.