Több lesz a szlovák zene a rádiókban

Pozsony |

<p>A kormány azzal számol, hogy az új törvénymódosításnak köszönhetően több szlovák zene fog szólni a rádióadókon &ndash; az intézkedés 2016-ban lépne életbe.</p>

2016 áprilisától legkevesebb 20, 2017-től pedig 25 százalékot lesznek kötelesek sugározni a kereskedelmi rádiók a szlovák zenei élet terméséből. Az állami adók esetében ez 30, majd 35 százalékra nő. A kulturális tárca törvénymódosításának értelmében a szlovák zenék ötödének új (azaz öt évnél fiatalabb) zeneszámokból kell állnia. Kivételt ez alól csak azon adók kapnak, amelyek irányultsága nem összeegyeztethető a zenével.

A minisztérium megszabta a napi kvóta teljesítésének idejét is, ami reggel hat órától éjfélig tart majd – ezáltal megakadályozva azt, hogy a rádióadók esetleg a kevésbé hallgatott órákban „tudják le” a kötelezettségüket. Szlovák zeneszámnak minősül mindaz, amelyben legalább egy olyan személy részt vállalt (zeneszerzőként, szövegíróként, előadóként), aki állandó lakhellyel rendelkezik vagy rendelkezett az ország területén.

A törvényjavaslat javítaná a siketek és nagyothallók, illetve a vakok és gyengén látók számára a sugárzott műsorok élvezhetőségét. Ezt feliratokkal, jelbeszéddel és hangkommentárokkal segítenék elő. „Jelenleg olyan gyakorlat van érvényben, hogy bár a csatorna úgy vetíti le az egyes programokat, hogy azok feliratokkal és hangkommentárokkal is el vannak látva, a programokat elosztó és biztosító szolgáltatók ezek nélkül juttatják azt el.” – magyarázza a Kulturális Minisztérium. Ez a szabály csak a 2016. január 1-jétől készített műsorokra lesz majd érvényes. Azt, hogy a tárca hogyan képzeli el a megvalósítást, a törvénytervezet foglalja majd magába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?