Tíz hónap alatt a műanyag palackok és fémdobozok 70 százalékát váltották vissza

Z-palack

Az elmúlt tíz hónap alatt a műanyag palackok és fémdobozok 70 százalékát váltották vissza. Jelenleg közel 3000 gyűjtőpont működik az országban – tájékoztatott Lucia Morvai, a visszaváltást működtető rendszer kommunikációért felelős igazgatója.

A betétdíjas rendszer első évére vonatkozó kötelezettség 60 százalékos visszaváltás volt. „Gyorsabban beindult, mint azt az első elemzések prognosztizálták. Sikerül rekordmennyiségű italos flakont és dobozt összegyűjteni Szlovákiában, bővíteni a gyűjtőhálózatot és csökkenteni a kidobott hulladék mennyiségét” – zárta Morvai.

Lucia Morvai tájékoztatása szerint alternatív megoldásokon is dolgoznak az illetékesek. „Nagy siker a benzinkutaknál levő gyűjtőpontok megnyitása, jövőre bővül ez a rendszer” – közölte.

Morvai elmondta, más országok számára is ösztönző a szlovákiai példa, Málta is ezen az úton indul el. „A visszaváltórendszer folyamatosan fejlődik, a tapasztalatok alapján a teljes körű újrahasznosítás lenne a siker felé vezető út” – tette hozzá.

Szlovákiában január 1-je óta működik a betéti rendszer. A tej, a szörp és az égetett szeszes italok csomagolásán kívül minden egyszer használatos, műanyagból és fémből készült, 0,1 és három liter közötti űrtartalmú italos csomagolás visszaváltható. A cél az, hogy 2025-re az eladott italok csomagolásának 90%-át visszaváltsák és újrahasznosítsák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?