Taxis tiltakozás Pozsonyban

Pozsony |

<p>Taxisofőrök százai tüntettek a fővárosban az árpolitika ellen, amellyel Ondrej Wenzl, a Taxisok Uniójának elnöke szerint dömpingárakat vezetnek be a személyszállításban.</p>

A tiltakozásban részt vevő taxisok a Duna jobb oldalán, az Öreg hídnál gyűltek össze a délutáni órákban, majd később dudálva, lépésben haladva vonultak át a városon.

 A tiltakozás a város központjában lelassította a közúti forgalmat, megsokszorozta a forgalmi dugókat és jelentős, esetenként egyórás késéseket okozott a tömegközlekedésben is.

    A taxisok tiltakozását a részt vevő taxis vállalkozások vezetőinek állítása szerint főként az tette indokolttá, hogy a túlzott konkurencia és az illegális taxisok tarthatatlan szintre csökkentették a telefonos megrendeléshez kötődő fuvardíjakat.

    A tiltakozók a fuvardíjak minimumának törvényben való rögzítését szeretnék elérni. A kilométerenkénti minimális fuvardíjat elképzelésük szerint egy euró 20 cent és másfél euró közötti összegben kellene megszabni. Jelenleg ez a kilométerdíj egyes vállalkozások esetében ennek a felét sem éri el.

    A taxisok másik követelése a tavaly márciusban hatályba lépett, a közúti közlekedésről szóló törvény őket érintő szabályozásainak a megváltoztatását célozza. A hatályos jogszabály megszabja, hogy a vállalkozói engedély alapján tevékenykedő taxisoknak az év végéig meg kell újítaniuk az engedélyüket. Az engedély kiadását ahhoz kötik, hogy a taxizásra használt gépkocsi a jövőben nem lehet idősebb 5 évesnél vagy tachométere nem mutathat többet 100 ezer kilométernél benzinüzemű jármű, 150 ezer kilométert pedig dízelmotoros autó esetében.

    A tiltakozásba a pozsonyi taxis vállalkozások nagyobb része nem kapcsolódott be. A szlovák fővárosban csaknem kétezer taxisnak van érvényes engedélye. A tiltakozás szervezői szerint valójában legalább háromezer taxi közlekedik. (MTI, SITA)

(Frissítve: 21:07)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?