Tárgyalna a Híd az MKP-val

Pozsony |

<p>A Híd továbbra is kész tárgyalni a Magyar Közösség Pártjával a lehetséges együttműködésről. A találkozót az MKP sem zárja ki. A kérdés: mikor?</p>

A tárgyalásról az április 1-jén összeülő elnökség, majd az Országos Tanács fog dönteni. A legutóbbi Híd-MKP találkozóra március 14-én került volna sor, de a kormányalakítási tárgyalások miatt végül elmaradt.  „A hétvégi események, főleg a formálódó kormánykoalíció összetétele – melynek tagja az SNS is – az MKP számára aggályos, értékrendjével összeegyeztethetetlen. A kormányalakításban kialakult párbeszéd merőben ellentétes a Híd korábbi álláspontjával, mely az MKP számára teljesen új helyzetet teremt” – áll a Magyar Közösség Pártjának állásfoglalásában. A párt javaslatot tett az együttműködés alapelveire, amelyekben egyebek mellett azt követeli a Hídtól, hogy erősítse meg: „a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elfogadhatatlan kormánykoalíciós partnernek”. A Híd álláspontja szerint az MKP kifogásokat keres. „A Híd sajnálattal vette tudomásul az MKP nyilatkozatát, mely szerint a párt nem képes és nem hajlandó részt venni a mára tervezett egyeztetésen. Az összefogás fontosságáról szóló több hónapnyi kommunikáció után az MKP döntése meglepő és csalódáskeltő. Kifogásként a kormányalakítást hozzák fel, azonban a Híd–MKP találkozó tétje nem a kormány összetétele lett volna, hanem a szlovákiai magyar politikai képviselet jövőjének megvitatása” – írja nyilatkozatában a párt. A tárgyalásokról az elnökség és az Országos Tanács fogja meghozni a szükséges döntéseket – mondta a TASR hírügynökségnek Fiala Ilona, az MKP szóvivője. „Az MKP érdeke, hogy a szlovákiai magyarok összefogjanak. A mi felelősségünk is, hogy a magyarok ne legyenek megosztottak, hogy elemezzük a problémákat, amelyek miatt a magyarok egy része elvesztette érdeklődését a társadalmi folyamatok iránt” – tette hozzá. Az MKP a március 5-ei parlamenti választásokon 105 495 szavazatot szerzett, ami az összes voks 4,04 százaléka, így nem jutott be a törvényhozásba. A Híd 169 593 voksa 6,5 százalékot, s vele 11 parlamenti mandátumot ért. (TASR, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?