Sztrájkot hirdettek a Volkswagen szlovákiai gyáraiban

Pozsony |

<p>Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni.</p>

A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezetének vezetői közölték, a VW több mint tízezer embernek munkát adó pozsonyi gyára mellett sztrájkolnak a vállalat Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban lévő üzemében is.

A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete azután hirdetett sztrájkot, hogy kudarcba fulladt a több mint tíz fordulóban zajlott tárgyalássorozat a cég vezetőségével. A dolgozói bérekről folytatott egyeztetések az elmúlt években többször is a sztrájkkészültség szintjéig éleződtek, de a sztrájk előtt eddig mindig sikerült megegyezésre jutni.

A több mint 12 ezer alkalmazottjával a magánszféra legnagyobb szlovákiai munkáltatójának számító vállalat történetében ez lesz az első sztrájk.

A legnagyobb szlovákiai autógyár alkalmazottai a sztrájkkal 12 pontban megfogalmazott követelési listájuk teljesítését szeretnék elérni, ennek központi eleme béreik 16 százalékos emelése. Ezt a követelést a munkavállalók érdekképviselete a vállalat rekordértéket mutató gazdasági eredményeivel, valamint azzal indokolta, hogy a minőségi munkaerőt meg kell fizetni.

A követelésekre a cég vezetése a múlt héten tett ajánlatot, s ezt tegnap, véglegesnek nevezve, megismételte. Azt ígérték, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelik a béreket, valamint új számítást vezetnek be a szabadságpótlékra, illetve a karácsonyi juttatásra.

A Volkswagen szlovák cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót közelíti, ugyanakkor az ottani munkavállalók közlése szerint sokuk bére a gyakorlatban ennél jóval alacsonyabb, 700 euró körüli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?