Szlovákiába látogat Schmitt Pál

Pozsony |

<p>Schmitt Pál magyar köztársasági elnök csütörtökön hivatalos látogatásra a szlovák fővárosba érkezik. A közjogi méltóságokon kívül találkozik a magyar szervezetek képviselőivel is.</p>

Schmitt Pált Ivan Gašparovič szlovák államfő hívta meg Pozsonyba, nem sokkal a visegrádi négyek decemberi, Karlovy Varyban lezajlott elnöki találkozóját követően. A magyar államfő a Grassalkovich-palotában kétoldalú tárgyalásokat folytat szlovák kollégájával, ezt követően plenáris ülésre, majd sajtótájékoztatóra kerül sor. Schmitt Iveta Radičová kormányfővel ebédel, utána találkozik Richard Sulík házelnökkel. A megbeszélésen a szlovák parlament alelnökeként jelen lesz Bugár Béla, a Híd elnöke is. Az egyeztetések témáit a szlovák-magyar kapcsolatok mellett a soros magyar uniós elnökség aktuális kérdései képezik. A pozsonyi Csemadok-székházban a magyar köztársasági elnök a szlovákiai magyar szervezetek - egyebek között a Magyar Koalíció Pártja - képviselőivel találkozik. „Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy vár minket az elnök úr“ - nyilatkozta Berényi József pártelnök, aki Schmitt Pál látogatásának előkészítése kapcsán Bárdos Gyula OT-elnökkel a múlt héten tett látogatást a magyar államfőnél. Este Gašparovič díszvacsorát ad magyar kollégája tiszteletére, előtte pedig az Incheba kiállítóközpontban látogatja meg a Slovakiatour magyar pavilonját és egy vadászkiállítást. (SITA, vps)

Az eddigi államfői találkozók
1993. március 2. - Göncz Árpád államfő Pozsonyban részt vett Michal Kovác, az 1993. január 1-jén függetlenné vált Szlovákia első köztársasági elnökének beiktatási ünnepségén.
1995. június 25. - A szlovákiai magyarok gombaszögi találkozóját követően Göncz Árpád és Michal Kovác az Andrássy-család betléri kastélyában tartott négyszemközti megbeszélést.
1996. június 12-13. - Michal Kovác szlovák államfő hivatalos látogatást tett Magyarországon. Göncz Árpáddal elsősorban arról tárgyalt, miként lehetne minél hatékonyabban megvalósítani a magyar-szlovák alapszerződésben rögzített lehetőségeket. A szlovák államfő beszédet mondott az Országgyűlésben.
1996. szeptember 14. - Michal Kovác szlovák köztársasági elnök a Nógrád megyei Magyarnándoron részt vett az ötödik alkalommal megrendezett szlovák-magyar regionális kiállításon és vásáron.
1997. június 14. - Michal Kovác szlovák államfő jelenlétében adta át Budapesten Göncz Árpád Miloslav Vlknek, Prága bíborosának a Szent Adalbert püspök emlékére alapított kitüntetést, amelyet Frantisek Tomáseknek, Prága 1992-ben elhunyt érsekének posztumusz adományoztak.
1999. június 15. - Göncz Árpád köztársasági elnök Pozsonyban részt vett az új szlovák államfő, Rudolf Schuster beiktatásán.
1999. szeptember 6-7. - Göncz Árpád államfő Pozsonyban Rudolf Schuster szlovák elnökkel és Mikulás Dzurinda kormányfővel tárgyalt. A két államfő jelenlétében az illetékes miniszterek légi közlekedési egyezményt írtak alá. Pozsonyi tárgyalásait követően Göncz Árpád ellátogatott Révkomáromba és Dunaszerdahelyre is.
2000. március 21-23. - Rudolf Schuster szlovák köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Magyarországon, s megbeszélést folytatott Göncz Árpád államfővel. A két elnök jelenlétében az oktatási miniszterek aláírták a diplomák kölcsönös elismeréséről szóló egyezményt. A szlovák államfő Békéscsabán és Miskolcon is járt.
2000. december 16. - Mádl Ferenc köztársasági elnök nem hivatalos látogatást tett Pozsonyban, ahol Rudolf Schuster szlovák elnökkel a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekről tárgyalt. Mádl Ferenc ellátogatott Révkomáromba is.
2001. október 18-20. - Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Pozsonyban, ahol Rudolf Schuster szlovák államfővel és Mikulás Dzurinda kormányfővel egyebek között a magyar státustörvényről folytatott eszmecserét. A magyar államfő szlovák kollégájával ellátogatott Rimaszombatra és Kassára is.
2003. április 29. - Mádl Ferenc és Rudolf Schuster határtalálkozót tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután és Putnokon, valamint a szlovákiai Hanván.
2003. október 20-21. - Magyarországi hivatalos látogatása során Rudolf Schuster szlovák elnök Mádl Ferenccel megbeszélést folytatott a visegrádi négyek uniós csatlakozást követő együttműködéséről. A szlovák államfő ellátogatott Szarvasra és Miskolcra is.
2004. március 28. - Rudolf Schuster szlovák államfő magánlátogatást tett a Pest megyei Nagytarcsán, ahol a lakosság döntő többsége szlovák nemzetiségű.
2005. december 8-9. - Sólyom László köztársasági elnök hivatalos látogatást tett Pozsonyban, ahol Ivan Gasparovic szlovák elnökkel a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák nemzetiség helyzetéről, valamint a bős-nagymarosi vízlépcső másfél évtizede rendezetlen ügyéről tárgyalt. A magyar államfő Pozsony után a döntően szlovák lakosságú Nagyszombatra (Trnava), majd a magyar többségű Révkomáromba is ellátogatott, s felkereste az első önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézményt, a Selye János Egyetemet.
2006. november 16-17. - Sólyom László a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem hallgatói előtt Ivan Gasparovic szlovák államfővel a magyar-szlovák viszony múltjáról, jelenéről és jövőjéről folytatott vitát. A magyar-szlovák elnöki fórum másnap Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatódott.
2008. szeptember 13. - Sólyom László köztársasági elnök a visegrádi államfők pöstyéni tanácskozása után Nyitrán nem hivatalos megbeszélést folytatott Ivan Gasparovic szlovák államfővel a két országban mutatkozó rasszizmusról és nacionalizmusról.
2008. december 6. - Sólyom László a dél-szlovákiai Érsekújváron találkozott Ivan Gasparovic szlovák elnökkel. Sólyom László a kisebbségvédelmi törvény megalkotásának kezdeményezésre, a közös történelemkönyv mielőbbi megvalósítására, valamint a kisebbségek és az anyaországi civil- és állami szervezetek közötti kapcsolattartás támogatására kérte a szlovák államfőt.
2009. január 19. - Sólyom László köztársasági elnök Révkomáromban részt vett a Selye János Egyetem fennállásának ötödik évfordulóján rendezett ünnepségen.
2009. augusztus 21. - Meghiúsult Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai látogatása, aki Révkomáromban Szent István szobrának avatóünnepségén vett volna részt egy ottani civil szervezet meghívására. Bár a szlovák fél korábban nem jelezte kifogását a látogatás ellen, annak napján Pozsonyban Robert Fico szlovák kormányfő bejelentette, hogy a magyar elnök szlovákiai látogatása nemkívánatos. (Az incidenst követő első, magyar-szlovák államfői találkozóra egy többoldalú tanácskozás, a visegrádi országok államfőinek 2010. november 5-i, a csehországi Karlovy Varyban rendezett összejövetelén került sor.) (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?