Szlovák-magyar megértési alap létrehozását javasolja a Híd

Pozsony |

<p>Az alap célja az lenne, hogy elősegítse a jobb megértést a szlovákok és a magyarok között Szlovákiában, illetve Szlovákia és Magyarország között állami szinten.</p>

Egy szlovák-magyar megértési alap létrehozását javasolja a Híd nevű szlovákiai polgári párt.

"Szeretnénk hozzájárulni a szlovák-magyar viszony javításához, amely ma a mélyponton van" - jelentette ki Rudolf Chmel, a Híd alelnöke pénteken Pozsonyban azon a sajtóértekezleten, amelyen bemutatták a párt választási programját.

"Az alap célja az lenne, hogy elősegítse a jobb megértést a szlovákok és a magyarok között Szlovákiában, illetve Szlovákia és Magyarország között állami szinten" - pontosított Chmel. "Azt is mondhatjuk - ha úgy tetszik - hogy a szlovák-magyar kiegyezésre törekszünk" - jegyezte meg az alelnök, aki a kilencvenes évek elején Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete volt, s jelenleg a prágai Károly Egyetem tanára.

Chmel hozzátette: a követelmény természetes, hiszen a szlovák és a magyar nép évszázadok óta él egymás szomszédságában, s Szlovákia és Magyarország pedig ma egyaránt tagjai az olyan szervezeteknek mint az Európai Unió, a NATO, vagy a közép-európai regionális visegrádi csoport.

A prágai Károly Egyetem tanára szerint ennek érdekében az alap olyan projekteket támogatna, amelyek elősegítenék a szlovák-magyar megértést. Egyebek között támogatnának közös ifjúsági, kulturális, tudományos vagy sportrendezvényeket. "Lényegében olyan rendezvényekről vagy projektekről lenne szó, amelyek közvetlenül érintik a szlovák-magyar viszonyt" - jegyezte meg.

"Meggyőződésünk, hogy ez néhány év alatt pozitív eredményt hozhatna" - húzta alá Chmel.

Kifejtette, hogy a szlovák-magyar megértési alapot az induláskor a két ország költségvetése támogathatná, s számolnak az adományozókkal, a magánszemélyek támogatásával is.

Chmel nem titkolta, hogy a projekt létrehozásánál "egy kicsit" a cseh-német megértési alap is példa volt. Ezt az alapot a kilencvenes évek végén hozták létre, miután Csehország és Németország aláírták a megbékélési nyilatkozatot. A cseh-német megbékélési alap, akárcsak a tervbe vett szlovák-magyar megértési alap leginkább a fiatal generációkat szeretné megszólítani.

A tavaly alakult Híd választási programja 18 kiemelt célt fogalmaz meg. Bugár Béla pártelnök kijelentette, hogy a Híd a lakosság minden rétegét meg kívánja valamilyen módon szólítani. Ivan Svejna, a párt alelnöke szerint gazdasági-társadalmi téren a munkanélküliség csökkentését és az idősek helyzetének javítását helyezi előtérbe a Híd. Pfundtner Edit alelnök pedig arról beszélt, hogy az oktatás terén biztosítani kell a többségi és a kisebbségi iskolák diákjainak az egyenjogú oktatását. Fontosnak nevezte, hogy a kisebbségi diákok jól elsajátítsák a szlovák nyelvet. A Híd szorgalmazni fogja, hogy gyorsítsák fel a Pozsonyt Kassával összekötő déli gyorsforgalmi út építését. Simon Zsolt, alelnök szerint ez egyenlő esélyt biztosítana a déli régióknak az országos gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?