Színre lépett az Európai Demokrata Párt

Pozsony |

<p>Európai Demokrata Párt (EDS) néven új párt jött létre az elmúlt napokban Szlovákiában, egy itt élő olasz, Antonio Parziale kezdeményezte a megalakulását.</p>

Az új politikai erő tagja a kontinens tizenkét országában működő Európai Demokrata Pártnak, amelyhez szeptembertől az ĽS-HZDS is csatlakozott.
Az EDS részt vesz a novemberi megyei választásokon (Pozsony és Nyitra megyében elnökjelöltet is állítottak), s jövőre a parlamentbe is szeretne bejutni.  A párt pozsonyi koordinátora, Roman Mács elmondta, kezdetben kétszáz szimpatizánst szólítottak meg, akiknek a fele csatlakozott is a tömörüléshez.
A közelmúltban sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az EDS tagja lesz Ľubomír Harach volt gazdasági miniszter, Jozef Moravčík volt miniszterelnök, Zuzana Martináková, a Szabad Fórum vezetője és Milan Urbáni, a HZDS volt alelnöke. Parziale hangsúlyozta, e találgatásokról ő is csak a sajtóból értesült, politikai szintű egyeztetés nem folyt az említett személyekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?