Szigorúan ellenőrzött sofőrök

Pozsony |

<p>Bár a rendőrség egyhetes akciója, melynek keretében elsősorban a kerékpározók és a gyalogosok ellenőrzésére összpontosítottak, csak vasárnap ér véget, hétfőn már a következő, egy nemzetközi közlekedésbiztonsági akció veszi kezdetét.</p>

Ez is hét napig tart, s az egyenruhások országszerte főleg az előírt sebesség betartását fogják ellenőrizni - tájékoztatta lapunkat Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szlovák hatóságok idén másodszor kapcsolódnak be abba a nemzetközi akcióba, melyet az európai közlekedésrendészetek ernyőszervezete, a TISPOL hirdetett meg. Ezt az ellenőrzést legutóbb február közepén tartották. „Főként a sebességkorlátozások betartására összpontosítanak, ami nem azt jelenti, hogy a többi szabálysértést figyelmen kívül hagyják“ - mondta Korch. Azokra is jobban odafigyelnek majd, akik magatartásukkal veszélyeztetik a közúti forgalom többi résztvevőjét. A rendőrség ismételten figyelmeztet a biztonsági övek használatára. A Szlovákiában hatályos jogszabályok szerint ugyanis ha egy gépkocsiban van öv, akkor azt az utasoknak be kell kapcsolniuk. Teljesen mindegy, hogy elöl vagy hátul ülnek. Arról nem is beszélve, hogy a légzsák csak a biztonsági övekkel együtt nyújt kellő védelmet.
A rendőrség tavaly rendszeresen megtartotta az országos jellegű közlekedésbiztonsági akciókat. Ennek, és a tavaly februártól érvényes közúti közlekedésről szóló törvénynek köszönhető, hogy az ország történetében 2009-ben volt a legkevesebb halálos áldozat az utakon, szám szerint összesen 347.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?