Szerdától már 48 órára lehet külföldre utazni

Igor Matovič

Az eddigi 24 helyett szerdától (május 27.) már 48 órára lehet külföldre utazni anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztet kellene felmutatni, vagy a hazatérés után karanténba kellene vonulni, az intézkedés nyolc országra érvényes – jelentette be kedden, a szakértői tanács ülése után Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök.

A járványügyi intézkedések enyhítésének értelmében a kormányfő azt is bejelentette, hogy a mozik, a színházak és a turisztikai információs központok már vasárnap is kinyithatnak.

A rövid távú külföldi tartózkodás meghosszabbítása Ausztriára, Magyarországra, Csehországra, Lengyelországra, valamint Horvátországra, Szlovéniára, Németországra és Svájcra vonatkozik. „48 óra alatt már lehetőség van az üzleti tárgyalások lebonyolítására, a távolabb lakó családtagok meglátogatására" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy a szlovák fél tárgyal az érintett országokkal az állampolgárok szabad mozgásáról, azaz hogy a külföldi fél se követeljen negatív COVID-19 tesztet a szlovák állampolgároktól, és hogy a felsorolt országok állampolgárai is ugyanilyen előnyöket élvezzenek.

A kormányfő közölte, Szlovákia tárgyalásokat folytat mind a nyolc országgal. „Mindenki nagyon óvatos, de Szlovákiában kedvező a járványügyi helyzet” - mondta. Hozzátette, néhány országgal napokon belül megszülethet a megállapodás, egyes esetekben azonban tovább tarthatnak a tárgyalások.

Vasárnap is nyitva lehetnek a mozik

Beszámolt a miniszterelnök arról is, hogy az intézkedések enyhítésének részeként a mozik, a színházak, a turisztikai információs központok és egyes szolgáltatások vasárnap is nyitva lehetnek, már nem kell ezen a napon kötelező fertőtlenítést végezni.

Működhetnek vasárnap az autósiskolák és a taxitársaságok is.

A szakértői tanács tagjai hangsúlyozták, hogy kedvező a járványügyi helyzetet, és enyhíthetők az intézkedések, az lakosságot azonban arra kérik, legyenek továbbra is óvatosak és körültekintők. „Élvezzük az enyhítéseket, de vigyázzunk, nehogy újra előidézzük a járvány terjedését" - mondta Mária Avdičová epidemiológus. Rámutatott, továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy külföldről behurcoljuk a vírust.

Rugalmasabb feltételek a vendéglőknek

Május 27-től rugalmasabb feltételek mellett működhetnek a vendéglők és az üzletek, választhatnak, hogy 15 négyzetméterenként egy vendég vagy vásárló lehet bent, vagy hogy két méter távolságra lesznek egymástól az emberek. Lehetőség lesz arra is, hogy a vendéglők, ha zártkörű rendezvényt tartanak a helyiségekben, 22 óra után is nyitva legyenek. „Össze kell állítani a rendezvényen résztvevő vendégek listáját, amelyet az eseménytől számított 30 napig meg kell őrizni, és ha később fertőzöttet találnak közöttük, a listát át kell adni a közegészségügyi hivatalnak, hogy megtehessék a szükséges lépéseket" - mondta Matovič.

A fitneszközpontok még nem nyithatnak ki, a kormányfő és a járványügyi szakemberek jelezték, hogy június 3-tól, az intézkedések enyhítésének következő szakaszában térnek vissza a fitneszközpontok, és a többi szabadidős sporttevékenység kérdésére.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?