Százezreket kaphatnak az alapiskolák

Pozsony |

<p>100 ezertől 400 ezer euróig terjedő, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak május végéig az alapiskolák. Az oktatásügyi minisztérium uniós alapokért felelős ügynökségének (ASFEU) felhívása az oktatás módszereinek és tartalmának fejlesztését szolgálja, állami, önkormányzati, magán-, valamint egyházi alapiskolák egyaránt pályázhatnak.</p>

Az idegen nyelveken van a hangsúly

A kiírás szerint a projekteknek elsősorban az idegen nyelvek (főleg az angol) oktatására, a diákok szövegértési képességeinek fejlesztésére, valamint a digitális technológiák tanítási folyamatban való hasznosítására kell összpontosítaniuk. A pedagógusok idegen nyelvi és informatikai továbbképzésére szintén lehet támogatásért pályázni.

A kiírás tágan értelmezhető, ezért mindenki saját igényeinek megfelelően építheti fel a projektet, mondta lapunknak Lýdia Smilková, az uniós alapokért felelős ügynökség sajtóosztályának munkatársa. „Új oktatási segédeszközöket, például szöveggyűjteményeket lehet összeállítani, de az iskolák vásárolhatnak olyan didaktikus segédeszközöket is, amelyeket a tanítás során felhasználnak, például kép- és hanganyagokat” – magyarázta. Hozzátette, az angolt a jelenlegi oktatásügyi trendek végett részesítik előnyben, pályázni viszont más idegen nyelvekkel kapcsolatban is lehet.

Távtanulás a közeljövőben?

A szövegértési késségek fejlesztésével kapcsolatban kiemelte: fontos, hogy a diákok el tudják mondani, mit olvastak, az olvasott szövegek tartalmát képesek legyenek szélesebb összefüggésben értelmezni, és hasznosítani, akár a mindennapi életben is. Smilková szerint a digitális technológiák használata lehetővé tehetné például azt, hogy a hiányzók is bekapcsolódjanak a tanításba – otthonról.

A támogatásokat a minisztérium az Európai Unió szociális alapjaiból fedezi, összesen 25 millió eurós keretet lehetne felhasználni. Egy iskola legkevesebb 100 ezer eurót kérhet, a felső határ ennek négyszerese. A projekteket 18 hónaptól két évig kell megvalósítani. A potenciális érdeklődőknek szemináriumokat tartanak, amelyeken megismerkedhetnek a részletekkel. Érdeklődni az [email protected] e-mail címen és a www.asfeu.sk internetes oldalon lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?