Sulík elégedett, főleg azzal, hogy Ódort jelölték a miniszterelnöki posztra

sulik k

Richard Sulík, az SaS elnöke elégedett, főleg azzal, hogy Ódor Lajost, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét jelölték a miniszterelnöki tisztségre. Ezt a Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel folytatott szerdai találkozója után mondta Sulík. Az új miniszterek jelölését ugyanakkor nem akarta kommentálni, az államfőnek elmondta a véleményét. „A legtöbb esetben korrekt a jelölés" – mondta Sulík.

„Ha az elnök asszony figyelembe veszi a beszélgetésünket, úgy lesz, ahogyan korábban mondtuk, egy ilyen összetételű kormányt támogatni fognak az SaS képviselői" – mondta Sulík.

Az SaS vezetője leszögezte, Szlovákiában nem könnyű minisztereket találni. „Ha nem csak azért vállalja ezt az ember, hogy odakerüljön és lopjon, akkor komoly munkát kell végeznie" – mondta. A párt vezető tisztségviselői a szakértői kormány végleges névsorának nyilvánosságra hozatala után nyilatkoznak az egyes miniszterekről.

Sulík nem tudott arról, hogy Čaputová szerdán nem hívta meg az elnöki palotába Robert Ficót, a Smer-SD elnökét. „Azok után, amiket nyilatkozott, én sem hívnám meg. Talán jó lenne befizetni egy illemtanfolyamra. Mindenesetre ez az elnök asszony döntése, és én tudomásul veszem" – közölte.

Szerdán más pártok vezetőivel is találkozik a köztársasági elnök. Várhatóan a jövő héten nevezi ki a hivatalnokkormányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?