Sulík: az SaS egyedül indul

Pozsony |

<p><br /> A Szabadság és Szolidaritás Pártja (SaS) nyitottan, világos kapcsoölatok alapján akar politiizálni, ezért nem lép koalícióra olyan pártokkal, amelyek a viszonyai tisztázatlanok - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Richard Sulík pártelnök azt, hogy miért nem kötnek választási koalíciót az SDKÚ-DS-szel. Sulík pártja egyedül indul a június 12-i választásokon.</p>

"Meggyőződésem, hogy helyesen cselekedtünk" - hangsúlyozta az SaS vezetője. Mint arról az Új Szó Online még kedden este beszámolt, a párt Országos Tanácsa a koalíciókötés ellen szavazott. A testület hét tagja volt a szövetkezés ellen, egy pedig mellette. Sulík előrebocsátotta: nem érez felelősséget a jobboldal esetleges választási sikertelenségéért.
Koalíciók kialakításáról a párt csak a választások után nyilatkozik. Továbbra is érvényes azonban - szögezte le Richard Sulík -, hogy a Smer-SD-vel való szövetkezés lehetőségét kizárják.
Megjegyezte, az SDKÚ-DS-szel kapcsolatban további gyanús dolgok is léteznek, ezeket azonban nem veti fel. "A mocsokkal teli vödrök kiborítását Robert Ficóra hagyjuk" - utalt arra, hogy a kormányfő és Smer-elnök pattantotta ki az SDKÚ-DS finanszírozása körüli botrányt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?