Smer-kabaré: a magyaroknak is bejön!

Szenc |

<p>Robert Fico pártja átgondolt stratégiával kampányol. A kedd esti kampánygyűlésen a szenci kultúrházban szinte a csillárokon is emberek lógtak.</p>

A bejáratnál fiatal képviselőjelölt hegyes szerszámával egy csokor virágállványban felejtett SDKÚ-s lufikat durrogtat. „Tessék már abbahagyni, a gyerekeknek tetszik” – próbálja leállítani a helyi kultúrnéni. „Hozunk helyettük pirosakat” – inti le az öltönyös úr. Az indulás kicsit elhúzódik, a jelenlevők (95 százalékuk nyugdíjas) meg-megújuló tapssal adnak hangot türelmetlenségüknek.

A terem elsötétül, a díszletek mögül Bud Spencer filmjeiből ismerős, verekedős hangedffektusokat hallani. Szó sincs azonban világsztárokról, Peter Batthyány mászik elő kiszuperált retiküllel és egy ételhordóval a kezében. Teta Margit elnézést kér a késésért, mint mondja, épp az imént tanított móresre két biztonsági őrt. Megjelenik barátnője is, Mária, azaz Peter Marcin. A jelenlévők szorgalmasan megtapsolják a harmadosztályú poénáradatot. Teta Margit Nagymegyeren lakik (erdőháti tájszólása senkit se tévesszen meg), mint mondja, kicsit zavarja a nyelvtörvény, de a fia már elkezdett szlovákul tanulni. „Már azt is el tudja magyarázni a turistáknak, hogy jutnak el a megyeri termálfürdőhöz. Egyenesen, a temetőnél pedig balra: „Ideš, prídeš, zomreš, a si tam” – idézi Teta Margit a megyerieket. A nézők elégedettek, a magyarok szlováktudása mindig hálás téma a kabaréműsorokban. A meglepő csak az, hogy a közönség magyarul beszélő tagjai is jócskán kiveszik részüket a vastapsból.

A harminc perc jókedvet Katarína Hasprová Kleopátra dala koronázza meg, az emberek arcán látszik: már megérte felülni az ingyenbuszra. Marcin, aki közben műsorvezetővé vedlett át, elmondja, vidám témák után most komolyra fordul a szó.

A színpadon megjelenik Fico, bársonyos hangon elmeséli, hiába tesznek meg minket az emberekért és Szlovákiáért, a jelenlévők szavazataira június 12-én azért szükség lesz. „Tovább szeretnénk fejleszteni kapcsolatainkat Oroszországgal, Kínával, Vietnammal, és egyes dél-amerikai és afrikai országokkal is” – vázolja tovább a jövőt a miniszterelnök. Többször is heves taps szakítja félbe. Fico szónoki képességei tömegeket mozgatnak, még a kételkedő újságíró is elfelejti a háttérinformációkat, amelyekkel a kampánygyűlésre érkezett. Akkor mi lehet azokkal, akik eddig semmi rosszat nem hallottak a Smerről?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?