Slota: Spišiaknak mély kötődése van Magyarország felé

Pozsony |

<p>Tovább folytatja kommunikációs hadjáratát Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány ellen Ján Slota, a Szlovák nemzeti Párt elnöke.</p>

Slota mai sajtótájékoztatóján elmondta: “Spišiaknak olyan sebesen kellene menekülnie a rendőrség állományából, hogy az egyenruháját is elvesztené közben”. A nemzeti vezető azzal gyanúsítja a rendőrfőnököt, hogy ő, vagy környezetéből valaki telefonált Sátor Lajosnak, hogy meneküljön el, amikor a rendőrség el akarta fogni. “Senki sem állítja, hogy egyenesen Spišiak volt az, de vannak bizonyos erre utaló jelek. Ezt nem én mondom. Valamelyik újság is írta” - mondta Slota.

A nemzeti vezető szerint dunaszerdahelyi rendőrök azt mondták neki, Spišiak ismerte a Pápay-bandát, Sátor Lajost, és a nemrégiben megtalált Reisz fivéreket is.

Slota szerint Spišiak kötődése Magyarország irányában mélyebb, mint ahogy azt gondolnánk. “Noha szép szlovák vezetékneve van, nagyon távol áll a szlovák nemzetiségtől. Ezt láthatjuk a kommunikációján is. Mire elmond egy összefüggő mondatot, addig az ember megszül két fókát” - mondta Slota.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?