Šefčovič szerint Čaputovának békésen kellene tárgyalnia

Maroš Šefčovič

Zuzana Čaputovának államfőként aktívan kellene kommunikálnia a Smer-SD-vel, olyan módon, hogy csökkenjen az esetleges feszültség. Mindezt Maroš Šefčovič, második helyen végzett elnökjelölt tanácsolta a Markíza Na telo című műsorában.

Nagyon fontos a szociális szempont, ezért én olyan kommunikációs stratégiát választanék, amely összeköti az embereket. Nemcsak a Smer-SD, hanem a többi párt vezetőivel is párbeszédet kellene folytatnia.

– javasolja Šefčovič.

Čaputová biztosította, hogy megpróbál jó viszonyt ápolni a kormányfővel, a parlament elnökével, de a pártvezetőkkel is.

Tárgyilagosan szeretnék vitázni és tárgyilagos párbeszédet szeretnék folytatni.

– jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy mit szól Andrej Danko házelnök (SNS) gyakori oroszországi útjaihoz, azt felelte, hogy szívesen beszélne vele erről is, meghallgatná az álláspontját. Köztársasági elnökként megpróbálná felhívni Danko figyelmét arra, hogy ezek az utak rossz hatással lehetnek a Szlovákiáról kialakított képre, illetve a külpolitikai egységre.

Šefčovič a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy ha újrakezdhetné, megpróbálna nagyobb számú választót megmozgatni.

Mert az egyetlen dolog, amit bánok, hogy kevesebb ember ment el szavazni, mint az első fordulóban. A jó idő miatt az emberek inkább a szabadba mentek, mint az urnákhoz. Ha magasabb lett volna a részvétel, a köztünk lévő különbség is alacsonyabb lett volna

– fejtette ki.

Hozzátette: még gondolkodik a jövőjén.

Biztosan jobban jelen szeretnék lenni a szlovák politikában, de az Európai Bizottságban is maradni szeretnék. Gondolkodni fogok, hogyan tudnám kihasználni a 750 000 támogató adta lehetőségeket.

– jelezte. Čaputová támogatná Šefčovičot mint EU-biztost.

Braňo Ondruš munkaügyi államtitkár (Smer-SD) a beszélgetésben elmondta, hogy a pártja az összes közül a legsikeresebb volt az államfőválasztásokon. „Megmutatkozott, hogy a mi jelöltünk volt a parlamenti pártok jelöltjei közül az egyetlen, aki bejutott a második fordulóba. Meggyőződésem, hogy a legjobb jelöltet indítottuk" – jelentette ki.

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke szerint a szombati (3. 30.) nap győztese Čaputová volt.

Hihető volt, látni lehetet rajta, hogy tisztességes, művelt, kulturált nő. Gratulálok egész Szlovákiának, egy olyan államfőhöz, aki reményeink szerint méltóképpen fog minket képviselni

– tette hozzá.

Ďuriš Nicholsonová nem gondolja, hogy Čaputová azért győzött, mert a Progresszív Szlovákia párt tagja.

Azért nyert, mert tisztességes és kulturált nő. Egyedül vezette a kampányát, nem gondolom, hogy ennek bármi köze lenne a parlamenti választásokhoz

– válaszolt a kérdésre, hogy az SaS nem tart-e a növekvő konkurenciától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?