Sátor-ügy: a volt rendőrtiszt fedezett egy gyilkosságot

Pozsony |

<p>Elismerte tegnap a rendőrség, hogy a Dunaszerdahelyen kedden végrehajtott rendőrségi razzia során Boris D. volt rendőrtisztet is letartóztatták. A további 14 gyanúsítottal együtt ő is együttműködött a Sátor-bűnbandával.&nbsp;</p>

Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap közölte, hogy a Sátor-ügyben letartóztatott 15 személyt Magyarország és Szlovákia területén 1999 és 2010 között elkövetett gazdasági és erőszakos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Fő bevételi forrásuk az illegális cigarettagyártás volt Dióspatonyban; ezzel 2007-ben közel 18 millió koronás kárt okoztak az államnak. Ezen túl további gazdasági bűncselekményekkel és gyilkosságokkal is gyanúsítják a tetteseket. Boris D. volt rendőrtiszt a vád szerint részt vett Écsi Béla meggyilkolásán. A Pápay-banda második embereként számon tartott Écsit Sátorék azért akarták eltenni láb alól, hogy ne tudjon tanúvallomást tenni az 1999-es dunaszerdahelyi mészárlás kapcsán indított vizsgálat során. A volt rendőr tudott a tervezett gyilkosságról, s figyelte a Pozsonyban bujkáló férfit, aki a fenyegetések miatt elköltözött Dunaszerdahelyről. Idővel elárulta a Sátor-banda tagjainak Écsi tartózkodási helyét. „A gyilkosság után pedig befolyásolta az ügyben indított nyomozást” – közölte Slivka. Écsit 2003-ban ölték meg, Boris D-t pedig 2005 márciusában menesztette az akkori országos rendőrfőkapitány, Jaroslav Spišiak, mondván: nem tudja irányítani beosztottjait.  A gyanúsítottak 10-től 25 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. Mindegyikük vizsgálati fogságban van, kivéve a májustól ismeretlen helyen tartózkodó, Csonti néven ismert N. Zsoltot, aki ellen már nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. (dem)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?