Sajnálja a Dara Rolinsszal száguldó sofőr, hogy törvényt sértett

Pozsony |

<p>Stresszes helyzetben, rövidzárlatosan cselekedett saját bevallása szerint az a sőfőr, aki szirénával felszerelt autóval vitte Dara Rolins énekesnőt vasárnap az egyik helyszínről a másikra. Erről maga a sofőr, Peter Kováč vall abban a közleményben, amelyet a TASR ésa SITA hírügynökséghez juttatott el csütörtökön.</p>

Hangsúlyozza azonban, hogy a sziréna hangot nem adott ki. "Sajnálom, hogy saját döntésem alapján megsértettem a közúti közlekedésről szóló törvényt. Ugyancsak sajnálom, hogy az egészségügyi miniszter (Richard Raši - a szerk. megj.) ezt a helyzetet az RZP Rt. vezetőjének, Michal Bahelkának a befeketeítésére használja ki" - ál a közleményben.

Raši szerdán a pimaszság netovábbjának nevezte, hogy Dara Rolins énekesnő vasárnap este Pozsonyban a cég szirénázó mentőautójával sietett egyik szereplése helyszínéről a másikra.

Bahelka figyelmeztet, nem mentőautó szállította Rolinst, hanem az RZP - Asistenčné služby Kft. szolgálati kocsija, márpedig e cégnek nem az egészségügyi ellátás a feladata, hanem például magánszemélyek szállítása
Az ügyről a Nový Čas napilap számolt be szerdai számában. Raši egyeztetett Robert Kaliňák belügyminiszterrel is, s úgy döntött, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény megsértése miatt a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitánysághoz fordul. Megjegyezte, a „gyorsbevetéshez” használt mentőautó Michal Bahelka cégéé, Bahelka pedig éppen az, aki - a mentős cégek társulásának alelnökeként - a legtöbbet bírálja a szaktárcát a mentőszolgálatok üzemeltetésére kiírt pályázatok miatt.
Bahelka elmondta, nemcsak ő, hanem a társulás is jogi lépéseket fontolgat, mert a tárcavezető szerinte besározta őket. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?