Kassa környékén is rohamtempóban terjed a sárgaság

sargasag

28 hepatitisz A-vírusfertőzést regisztrált a Kassai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) ezen a héten.

A járvány gócai Bolyár (Boliarov), Ránk (Rankovce) és Kecer (Kecerovce) településen vannak, ahol elrendelték az 1 és 15 év közötti gyerekek soron kívüli beoltását – tájékoztatta a TASR-t Veronika Tarkovská, a hivatal járványügyi osztályának vezetője.

A járványgócokban az előírásoknak megfelelő járványügyi intézkedéseket léptettünk életbe. Elrendeltük a fertőzöttekkel érintkezésbe kerülők orvosi megfigyelését és beoltását A-típusú sárgaság (VHA) ellen

– tette hozzá Tarkovská. A közeli kontaktusok külön felvilágosítást kaptak a szigorú járványügyi szabályokról, ez főleg a higiéniai előírások betartását és a gyakori kézmosást jelenti.

„A regionális járványügyi szakemberek elrendelték azoknak az óvodáknak és iskoláknak a megfelelő szintű fertőtlenítését, ahova a fertőzött gyerekek járnak” – folytatta Tarkovská.

A kassai Egyetemi Gyermekkórház szerdán közölte, hogy riasztó a helyzet a sárgaságos fertőzés miatt, a 25 férőhelyes járványügyi gyermekosztály megtelt, és csak ilyen páciensek vannak ott.

Eperjesen is romlott a helyzet, szerdán 85 sárgaságos fertőzött volt a kórházban, az osztály 90 férőhelyes. Eperjes megyében összesen 130 fertőzöttről van tudomása a járványügyi hivatalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?