Robert Fico gőzhengere

robert fico kp

Tavaly decemberben nyújtotta be a szlovák kormány a pozsonyi parlamentbe a büntető törvénykönyv módosításának tervezetét. Úgy gondolták, hogy az év végi ünnepek idején szokásos közéleti elcsendesedést kihasználva, gyorsított eljárásban keresztülhajszolják a képviselőházban ezt az erősen vitatható csomagot, és január 15-én már meg is szűnhet a Különleges Ügyészség. Az ellenzéki obstrukciók azonban rövid időre keresztülhúzták számításaikat. A kormánykoalíció semmibe véve az uniós aggályokat, több hazai szakértő kifogásait meg a polgári tiltakozásokat, némi kozmetikázás után tegnap elfogadta ezt a jogszabályt. Más helyeken is gátlástalanul nyomulnak.

Az utcai tüntetők jól látják, milyen sötét szándékokat rejtenek a törvénymódosítások. Legalább ennyien viszont máig nem értik, mire megy ki ez a törekvés. Máshol sincs különleges ügyészség, mégis jól működik az igazságszolgáltatás. Miért kell ekkora hajcihőt csapni a hazai megszüntetése körül? – tamáskodnak nem is kevesen. Elsősorban őket érdemes felvilágosítani, hogy ezzel az indítvánnyal elsősorban a kormánypártok vezetői önmagukat és a holdudvaraikhoz tartozó tehetős alakokat akarják tisztára mosni a korrupció gyanúja alól. Azokat is, akik ellen már bűnvádi eljárás indult. Ezért is csökkentették a bűncselekmények elévülési idejét, s ezért enyhítették a kiszabható büntetéseket. Egyetlen beszédes példa a sok közül: ha valakire rábizonyítják, hogy félmillió euró kenőpénzt fogadott el, akkor az új Btk. szerint megúszhatja akár feltételes büntetéssel. Igazságszolgáltatásunk kicsúfolása, hogy a módosító javaslatokat pókerarccal Tibor Gašpar terjesztette elő, aki volt országos rendőrfőkapitányként súlyos törvénysértéseket követett el, amiért rövidesen bíróság elé kellene állnia. Ám a mentelmi joga és az új jogszabály nyilván megmenti őt a felelősségre vonásatól. Nem véletlenül nevezik a módosított büntető törvénykönyvet Fico amnesztiájának, minek köszönhetően cinkosai büntetlenséggel kérkedhetnek.

A kormányfő gőzhengere más területen sem tétlenkedik. E héten keddre hozta előre a kabinet rendszeres szerdai ülését, mert attól tartott, hogy az Alkotmánybíróság másnap felfüggesztheti az ugyancsak rohamtempóban keresztülbokszolt hatásköri törvény hatályát. Ez végül nem történt meg, de a kabinet – miután több jogkört a módosított törvény elvett az államfőtől és a miniszterelnökre ruházta – azonnal leváltotta az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal, illetve a Statisztikai Hivatal vezetőjét. Jogos az aggály, vajon az utóbbi talpnyaló nem hamisítja-e majd az adatokat a kormánykoalíció szája íze szerint.

Ugyanígy tobzódik a Szlovák Nemzeti Párt is, amelyet a kinevezések során a Smerhez hasonlóan az vezérel, hogy nem a szakértelem a fontos, hanem a párttagság. A morális mélypontot idáig Gabriela Matečná esete jelenti, aki a környezetvédelmi tárca harmadik államtitkárává avanzsált, holott nem is olyan régen agrárminiszterként minimum hagyta, hogy a hivatalában főleg a kifizető ügynökségben az SNS emberei milliós csúszópénzeket markoljanak fel. A Hlas a parlamentben minden kormánykoalíciós törtvénytervezetet alázatosan megszavaz, amúgy csendben szemléli partnereinek a csörtetését – nyilván az államfői posztra ácsingózó Peter Pellegrini érdekeinek megfelelően.

Sokan, egyre többen kérdezik: vajon miként lehet megálljt parancsolni a kormánykoalíciónak? S mikor fognak végre a polgárok gondjaival, többek között a továbbra is növekedő élelmiszerárak megzabolázásával foglalkozni? Mivel a jelenlegi kormánypártok vetetői cinikusan lesajnálják a tüntetők tízezreit, az egyetlen esélyt Zuzana Čaputová várható vétójának feltételezett megtörése után a taláros testület jelenti – főleg akkor, ha ideiglenesen felfüggeszti a módosított Btk. hatályát. Ugyanis, ha ez a tákolmány akár csak egy napra hatályba lép, akkor több hírhedt személy szennyese jogilag megtisztulhatna, és még többen kerülnék el a börtönt, halálos sebeket ejtve újra vérző jogállamiságunkon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?