Rendkívüli parlamenti ülést hívna össze a Smer

robert fico k

A Smer rendkívüli parlamenti ülés összehívását indítványozza péntekre. Az ülésen olyan határozatot akar elfogadni a párt, amellyel a parlament kötelezné a kormányt, hogy 108 millió euró összegű kompenzációt nyújtson az önkormányzatoknak.

„A Smer aláírásokat gyűjtött a rendkívüli ülés összehívására" – mondta a TASR hírügynökségnek Ján Mažgút, a párt sajtóosztályának vezetője. A Smer azt szeretné, ha az ülésen „erős, kemény határozat" születne. Az indítvány benyújtása után a parlament elnökének hét napon belül össze kell hívnia az ülést.

Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke csütörtökön azt mondta, szeptember 1-jére hívnák össze azt a rendkívüli ülést, amelynek témája az önkormányzatok magas energiaárak miatti 108 millió eurós kompenzációja lenne. Božik szerit az ülés összehívását támogatják a politikai spektrum szereplői, és a költségvetést gyorsított eljárás keretében kellene módosítani. Božik hozzátette, Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke azt mondta neki, a szeptember 1-je, vagyis az ünnepélyes parlamenti ülés napja lenne a rendkívüli ülés legmegfelelőbb időpontja.

Csütörtökön Ódor Lajos miniszterelnökkel tárgyaltak volna a kompenzációról az önkormányzatok képviselői, de egy nappal a tárgyalás előtte Ódor lemondta a találkozót. A kormányfő már korábban közölte, hogy a kormánynak nincsenek anyagi forrásai arra, hogy kompenzálja az önkormányzatokat az energiaárak miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?