Remišová: A tesztelés nem csodaszer, a legfertőzöttebb járásokban kell bevetni

Veronika Remišová
Pozsony |

A legfertőzöttebb járásokban van értelme az általános tesztelésnek – véli Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke. A párt szerint a jelenlegi helyzetben az a legjobb megoldás, ha minél több mintavételi pontot állítanak fel országszerte, és segítenek a cégeknek abban, hogy folyamatos tesztelhessék az alkalmazottakat.

„A tesztelés nem valamiféle csodaszer, csak az egyik eszköz, amivel harcolhatunk a járvány ellen. Ezért ott kell bevetni, ahol a leghatásosabb, ahol a legnagyobb értelme és hozadéka lesz, vagyis a legfertőzöttebb járásokban” – szögezte le Remišová.

A párt szerint az államnak be kell szereznie a teszteket a nagy cégek számára, és anyagi hozzájárulást adni a szűrés lebonyolításához. „Annak semmilyen körülmények között nem szabad megtörténnie, hogy leálljanak a cégek, ez óriási társadalmi és gazdasági károkat eredményezne” – tette hozzá Remišová.

Szerinte az alap- és középiskolákat is felesleges tesztelésre kényszeríteni, amíg nem világos, hogy az országos járványhelyzettől függően mikor nyithatnak ki újra az iskolák. „A legfontosabb továbbra is a felvilágosítás és az emberek meggyőzése lenne, hogy tartsák be az alapvető járványügyi intézkedéseket, de az államnak ezen a téren elmaradásai vannak” – zárta a Za ľudí elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?