Rafaj szerint Angyal a probléma

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Párt nem tart szankcióktól, amelyet az ellenzék szerint Szlovákia az Európai Uniótól kaphatna a botrányos tender-ügy és Igor Štefanov miniszterré való kinevezése miatt. Rafael Rafaj frakcióvezető úgy véli, az ellenzék már előre örülne annak, ha Szlovákia nem kapna pénzt az uniós alapokból.</p>

„A múlt rendszerhez hasonló káderezés nem tetszik” –modnta Rafaj a Szlovák Televízió vasárnapi vitaműsorában annak kapcsán, hogy az ellenzék máris leváltaná a frissen kinevezett Igor Štefanovot. Daniel Lipšic KDH-alelnök szerint a leváltási indítvány oka, hogy Igor Štefanovnak köze volt a tenderhez, amely miatt Marián Janušek miniszter távozni kényszerült posztjáról. Rafaj szerint viszont az ellenzék olyasmiről beszél, amihez nem ért. „Úgy tűnik, hogy ehhez a tenderhez csak Janušek, Štefanov a Slota értene“ - mondta Lipšic, aki hangsúlyozta, botrányos volt, ahogy a tender győztesét kiválasztották. A Szlovák Nemzeti Párt úgy vélekedik, a probléma nem a tender körül, hanem a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) élén álló MKP-jelölt, Angyal Béla személye körül van. Rafael Rafaj úgy véli, Angyal a tender eredményéről egyoldalúan tájékoztatott. Angyal Béla ugyanis leszögezte, törvénysértés történt, Rafael Rafaj viszont azt állítja, az írásbeli állásfoglalásban nincs ilyesmiről szó. „Én értem, hogy a hivatal a Duna utcán székel (Pozsonyban- a szerk. megj.), de úgy irányítani, minthogyha Dunaszerdahelyről irányítanák, felelőtlenség“ – mondta Rafaj. Mint kijelentette, információi szerint Angyal ellen négy büntetőfeljelentés történt, s ezért nincs mit keresnie a posztján.

A nyelvtörvény módosításával kapcsolatban az SNS frakcióvezetője kifejtette, Szlovákia ezzel más uniós államok nyomdokain halad, ahol az ilyen törvényt gond nélkül alkalmazzák. Szerinte a törvény csak az államnyelvet érinti, a ksiebbségi nyelveket nem. Daniel Lipšic egyetért azzal, hogy minden állampolgárnak meg kell tanulnia szlovákul, mert egyébként , mint mondta, nem lesznek versenyképesek. Szerinte azonban a törvény módosítása ezekben az időkben, a gazdasági válság idején nem kulcsfontosságú kérdés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?