Radičová: tárgyalni kell a kettős állampolgárságról

Budapest |

<p>Szlovákia kész tárgyalni Magyarországgal a kettős állampolgárságról, de a magyar jogszabály csak akkor lehet érvényes Szlovákia viszonylatában, ha az megfelel a nemzetközi előírásoknak és a nemzetközi szerveztek ide vágó elvárásainak. A legfontosabb azonban a tárgyalások megkezdése és a megegyezés szándéka mindkét fél részéről – nyilatkozta Iveta Radičová szlovák miniszterelnök asszony a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott interjújában.</p>

A kormányfő, aki a budapesti visegrádi csúcson vett részt, azt mondta: a szlovák nyelvtörvény a pozsonyi kabinet terítékére kerül, egyes részletek kimunkálását ugyanakkor szakértőkre bíznák a politikusok. 

„A választások eredményéhez én úgy viszonyulok, hogy a kormányfőség számomra az alázat és a felelősségvállalás küldetése. Azt szeretném, hogy a szlovák-magyar viszonyra is ez legyen jellemző. A kölcsönös alázat, és a felelősségvállalás” – nyilatkozta Iveta Radičová, Szlovákia miniszterelnök asszonya a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának.

Hozzátette: Magyarország és Szlovákia régóta szomszédok,  és a jószomszédi viszony a két ország vezetésén túl elsősorban a két ország állampolgárainak fontos. „Hiszen ugyanazok a mindennapi gondok nyomasztanak bennünket. A súlyos gazdasági válság, a pénzügyi piacok problémái, a pusztító árvizek” – érvelt a kormányfő.

Tárgyalnának a kettős állampolgárságról – szlovák részről ez alap feltétel
Mi lesz az idén augusztus 1-én életbe lépő magyar kettős állampolgársági törvénnyel szemben elfogadott úgynevezett pozsonyi ellentörvénnyel? – hangzott a Duna Televízió kérdése. „Szlovákiában mindig is létezett kettős állampolgárság, több ország viszonylatában is. Ez szerintem természetes és minden állampolgárnak szíve-joga élni a lehetőséggel. Még a legapróbb kételyem sincs afelől, hogy a kettős állampolgárság intézménye nálunk is működjön” – hangzott a szlovák miniszterelnök asszony válasza.

Kiderült azonban az is: Pozsony továbbra is feltételekhez kötné azt, hogy a magyar jogszabály Szlovákia viszonylatában is érvényes lehessen.

Először is: a kettős állampolgárság megadása mindkét országot érinti, abba mindkét országnak beleszólása kell, hogy legyen. Tehát elvárható,  hogy egy ilyen jogszabály törvényre emelése előtt a másik országgal egyeztessenek. Azért, hogy az egész eljárás átlátható legyen mindkét fél számára – mondta Iveta Radičová.

Az egyeztetések megejtéséhez kezdjen el dolgozni a 15 éve aláírt magyar-szlovák alapszerződésben rögzített tizenkét vegyes bizottság, hogy „az ilyen kényes kérdésekben is mindkét fél számára elfogadható  álláspontok születhessenek”.

A szlovák miniszterelnök az interjúban kijelentette: a magyar parlament által elfogadott jogszabály a kettős állampolgárság öt nemzetközi kritériumából kettőt nem teljesíti: az állandó lakóhely és a családi, házastársi kötelék feltételét. „Majd ha ez a törvény megfelel a nemzetközi előírásoknak, és megfelel a nemzetközi szervezetek által elvártaknak, akkor elfogadjuk.” – hangzott Iveta Radičová álláspontja.

Nem bűnhődhetnek az állampolgárok
Természetesen mi nem értünk egyet, és én személyesen sem azzal, hogy erre az egész herce-hurcára az állampolgár fizessen rá, hogy ne adj isten megfosszuk egyik, vagy a másik polgárt az  állampolgárságától. Mi maximálisan a megoldásra törekszünk – szögezte le a szlovák miniszterelnök.

A nyelvtörvényt felülvizsgálják
A nyelvtörvény az új pozsonyi kabinet terítékére kerül majd – derül ki a miniszterelnöki interjúból. Ám az állam nyelvét mindenkinek – saját boldogulása érdekében – jól kell beszélnie. „Csodálatos, ha a gyermekeink egyszerre több nyelvet is beszélnek. Így sokkal nagyobb esélyük lesz az életben. Elkerülhetetlen, hogyha Magyarországon, vagy Szlovákiában élnek, ne beszéljék az állam nyelvét, és pedig jól kell beszélniük, hogy később sikeresek legyenek” – jelentette ki Radičová.

A nyelvtörvény átdolgozását ugyanakkor szakértőkre bíznák. „Persze az jó, ha gyerek tisztában van a helységnevekkel szlovákul és magyarul is, de hogy az most zárójelben legyen, vagy azon kívül, és milyen sorrendben, hát könyörgöm, döntsék el már azt a szakértők, a pedagógusok , mert a mi a célunk valójában az, hogy az a gyerek ezeket minél könnyebben megtanulhassa .Ha ebben  egyetértünk, akkor nem lesz itt kérem semmilyen gond” – érvelt a kormányfő.

A pénzbírság helytelen – de nem is igen alkalmazták
A Közbeszéd azon felvetésére, hogy mi lesz a törvény azon passzusával, melynek értelmében pénzbírságot róhatnak ki azokra, akik a hivatalos ügyintézéseknél nem az állam nyelvét használják, Iveta Radičová azt mondta:  nem helyes pénzbírsággal büntetni a hazafiassági érzelmet, „hisz ez az életnek legalább olyan fontos része mint a levegővétel”. De azért mindenkinek tényleg az a legjobb, ha beszéli annak az országnak a nyelvét, amelyben él – tette hozzá.

A szlovák kormányfő utalt rá, hogy a nyelvtörvényben foglalt pénzbírás lehetőségét eddig sem nagyon alkalmazták a szlovák hatóságok. „Sajnos a bírság tényleg része a törvénynek, de már megbocsásson, voltak olyan önkéntes aktivisták, akik szándékosan megsértették a törvényt, különböző provokatív feliratokkal vonultak a kulturális minisztériumunk elé, és mégsem büntették meg őket”. (Duna TV, Pintér Attila)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?