<p>Iveta Radičová szerint Szlovákiában az egykori államfők helyzete terén még vannak adósságai az országnak.</p>
Radičová: méltóságteljes pozíciót az exelnököknek
A miniszterelnök szerint az egykori államfők jelentős szerepet játszanak az emberi jogok és a polgári társadalom értékeinek megőrzése terén.
A mai kormányülésen Radičová arról beszélt, az államfőknek olyan hátteret kell biztosítani, hogy továbbra is tudják hallatni a hangjukat.
Tegnap Robert Fico kijelölt miniszterelnök arról beszélt, hogy a volt államfők, házelnökök és kormányfők, ha már nem akarnak a politikai életben tevékenykedni, méltó posztot kell kapjanak, a politikai szférán kívül.
Radičová nem nyilatkozott a sajtóban megjelent londoni nagyköveti posztról. „Nincs miről nyilatkoznom, semmilyen ajánlat nem érkezett. A sajtó játszik velünk, én meg inkább sakkozni szeretek” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.