Püspökök: nem lesz pásztorlevél a választások előtt

Pozsony |

<p>A Szlovák Katolikus Püspöki Kar nem ad ki közös pásztorlevelet a március 10-én esedékes előrehozott parlamenti választások előtt – közölte Jozef Kováčik szóvivő.</p>

Ugyanakkor annak lehetőségét nem zárta ki, hogy az egyes püspökök és érseke saját egyházmegyéik területén pásztorlevelet adnak majd ki.

Kováčik elmondta, az egyház továbbra is szeretné folytatni a párbeszédet a politikai pártokkal. 2010-ben minden olyan parlamenti párttal találkoztak, amely a közvélemény-kutatások szerint esélyesnek mutatkozott. A pártokkal az emberi élet védelméről, a családról, és a vatikáni szerződésekről tárgyaltak.
A hívek számára ajánlásokat is megfogalmaztak arra nézvést, milyen kritériumok alapján válasszanak, konkrét pártot azonban nem neveztek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?