Prága nem halogatta

A cseh fővárosban 1974 május 9-én adták át az első, C metrószakaszt, miközben a szerelvények és a technikai felszerelések, a „kor követelményeinek megfelelően” a Szovjetunióból érkeztek.

A cseh fővárosban 1974 május 9-én adták át az első, C metrószakaszt, miközben a szerelvények és a technikai felszerelések, a „kor követelményeinek megfelelően” a Szovjetunióból érkeztek. Négy évvel később elkészült a prágai metró második, A szakasza is, 1979-ben a C szakaszon már öt vagonból álló szerelvények közlekedtek, szemben a kezdeti három vagonból állókkal. A fővárosi közlekedési helyzet a 80-as években kikényszerítette a harmadik, a B szakasz felépítését is, amelyet 1988-ban adtak át. A kilencvenes években ezt a három szakaszt bővítették, új állomásokat beiktatva és modernizálva a gépparkot. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?