Piros lapot adnak Ficónak az SDKÚ-DS fiatal aktivistái

Pozsony |

<p>Pirosat Ficónak! címmel az SDKÚ-DS ifjúsági szervezete, az Új Nemzedék (Nová generácia) húsz aktivistája indított a Smer-SD elleni kampányt szombaton Pozsony belvárosában. A "Červenú Ficovi" jelmondat betűit tartották a Régi hídon úgy, hogy a járókelők jól lássák.</p>

A kampány során piros lapokat osztogatnak majd a kollégiumokban és minden olyan helyen, ahol elsősorban fiatalok gyűlnek össze nagyobb számban. A piros lap egyik oldalán a kormányfő rajzolt arcképe látható, a másikon pedig hét pontban az, amiért "kiállítanák": meglopta, becsapta és adósságba sodorta a társadalmat, elvette az emberek munkáját, eltemette az igazságszolgáltatást, ártott az ország jó hírnevének és vulgárisabbá tette az országot. Az egyik szervező, Martin Kucbel szerint a Fico-kormány elmúlt négy éve alatt Szlovákia nem haladt előre, hanem megfosztotta az embereket annak reményétől, hogy tisztességes és igazságos társadalom építhető.

A kampányról a www. cervenuficovi.sk honlapon olvashatók további részletek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?