Peter Sabaka infektológus szomorú híreket közölt a Covid-osztályról

covid

És itt van. Nem kell tovább várni az újabb hullámra. Egyre több betegünk van. Pozsonyban egyelőre nem olyan sok, mint máshol, de egyre több” – írta Sabaka a Facebook-oldalán. 

Peter Sabaka infektológus szakorvos a Facebook-oldalán közölte, hogy egyre több koronavírussal fertőzött beteg kerül kórházba. Sabaka szerint már nem kell várnunk a járvány újabb hullámára, mivel az már elkezdődött.

A reggelt azzal kezdtem, hogy egy pácienst intenzív osztályra helyeztem. Friss 70-es, cukorbeteg és oltatlan. A kezelésében minden megtalálható, amiről tudjuk (és amit remélünk), hogy segít. Nagy mennyiségű oxigénre van szüksége. Ezt gőzerővel adjuk neki, és reméljük, hogy elég lesz. A következő lépés a lélegeztetőgép” – írta Sabaka.

Közben »ez már megtörtént« érzésem van 2020 szeptemberéről. Az osztályon 12 páciens fekszik 30 és 85 év között. Csak két oltott van, és talán ők vannak a legjobban” – folytatta, majd hozzátette: „A történelem megismétli önmagát. Ezt épp elkerülhettük volna. A halálesetek nagy része szükségtelen lesz. Ha azok közé az emberek közé tartoznék, akik nyilvánosan megkérdőjelezik az oltás értelmét és biztonságát, akkor a lelkiismeretem megvizsgálásával kezdeném”.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?