Pellegrini szerint az alkotmánybíró-választásnak titkosnak kellene lennie

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő meg van róla győződve, hogy az alkotmánybíró-jelöltekről szóló szavazásnak titkosnak kellene lennie, és nincs megelégedve azzal, hogy a képviselők a nyilvános szavazás mellett döntöttek. Ezt a kormány nagyrőcei (Revúca) kihelyezett ülése után közölte a kormányfő a TASR-rel.

A koalíciós partnerek szavazásával kapcsolatban elmondta, hogy érzékeli a vélemények különbözőségét, de ha a koalíciós partner a fontos szavazásokon az ellenzékkel együtt szavaz, akkor az a koalíciós szerződés megszegését jelenti. Hozzátette: őt a formai dolgoknál jobban érdekli az alkotmánybíró-jelöltekről szóló szavazás eredménye. „Nagyon remélem, hogy nem kerül sor a koalíciós szerződés megszegésére. Azt gondolom, hogy nem lenne jó Szlovákiának, ha szétesne a koalíció, és az a kormány, amelynek még sok terve és feladata van, elvesztené a támogatását a parlamentben. Ezt nem szeretném” – közölte.

Pellegrini szerint a titkos szavazás a szabad döntéshozást jelenti, amelynek köszönhetően elkerülhetők az esetleges üldöztetések. Nincs megelégedve azzal, hogy a képviselők a nyilvános szavazás mellett döntöttek. Szerinte ez nem volt helyes döntés. „Én is voltam képviselő, és azt gondolom, hogy képviselőként jogom van arra, hogy - ha személyi kérdésekről szavazok - ezt az érintett személy ne tudja meg, mert nem akarom, hogy megtudja, hogy hogyan szavaztam – hogy emiatt a jövőben ne állhasson rajtam bosszút. Vissza kellene térnünk ahhoz, ami a szokás, és ami régebben is megszokott volt, ti. az efféle szavazások titkosításához. De tiszteletben tartom a képviselők döntését” – magyarázta.

Robert Fico visszalépésével kapcsolatban elmondta, hogy megérti a döntését. „A megválasztásából boszorkányüldözést csináltak, olyan valamit, aminek egy demokratikus országban sosem szabadna megtörténnie. Ha egy politikai párt ki akarja fejezni a véleményét, akkor a sajtó és a nyilvánosság egy részétől azonnal támadások érik, és számon kérik rajta, hogy hogyan is juthat eszébe az adott jelölt támogatása. Végül hatalmas politikai nyomás jön létre azzal kapcsolatban, hogy a jelöltnek van-e joga indulni a választáson” – mondta Pellegrini. Emlékeztetett: az alkotmány szerint, ha valaki teljesíti a megszabott feltételeket, akkor részt vehet a választásokon. „Ennek a megszokott módon kellene zajlania, anélkül, hogy ezt a sajtó vagy a közvélemény-kutatások befolyásolnák” – zárta.

A parlamentnek nem sikerült megválasztania az alkotmánybíró-jelölteket. A szavazáson 132 képviselő volt jelen, és tizenhárman nem adták le a szavazólapjukat. A 119 leadott szavazólap közül 66 volt érvényes és 53 volt érvénytelen. A szavazást csütörtökön (február 14.), 11:00 órakor megismétlik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?