Pellegrini felajánlja a lemondását, ha beigazolódik a Smer gyenge eredménye

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini, a Smer-SD listavezetője felajánlja a lemondását a párt alelnöki posztjáról, ha beigazolódik a 15% körüli választási eredmény. A jelenlegi kormányfő ezt a nem hivatalos részeredmények közzététele után jelentette ki. Az esetleges rossz eredmény Pellegrini szerint az egész pártvezetés felelőssége lesz. Robert Fico pártelnök nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Az előzetes becslések szerint a Smer-SD a második helyen fog végezni az OĽaNO mögött.

Tekintve, hogy még nem számolták össze a szavazatok nagy részét, Pellegrini nem akarta részletesen kommentálni az eredményeket. Csak a végeredmény ismeretében fog gratulálni a választások hivatalos győztesének is. Ha a Smer-SD esetében beigazolódik az előrevetített eredmény, listavezetőként elégedetlen lesz.

Pellegrini szerint az összes, választásokon induló politikai formáció közül a Smeren volt a legnagyobb nyomás, és részben ez okozhatta a gyengébb eredményt. „Bizonyos dolgok miatt pedig az emberek benyújtották a számlát, ezen is el kell gondolkodnunk” – fűzte hozzá.

A Smer-SD vezetését érintő esetleges személyi változásokkal kapcsolatban kijelentette: ez attól is függ, hogy ki hány preferenciaszavazatot szerez.

Fico vasárnap tart sajtótájékoztatót a választások eredményével kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?