Peter Pellegrini (Hlas) házelnök hétfő kora délután hivatalosan is kihirdette a tavaszi elnökválasztás időpontját. Pellegrini bejelentése értelmében a választás első fordulóját március 23-án tartják. Amennyiben egyetlen jelölt sem szerzi meg az összes szavazat többségét, április 6-án, azaz a húsvéti hétvégét követően kerül sor a második fordulóra.
Pellegrini bejelentette az elnökválasztás időpontját
A Hlas vezetője a hétfői sajtótájékoztatón sem jelentette be a saját indulását, holott decemberben még úgy nyilatkozott, január elején ismerteti az elhatározását. Pellegrini kifejtette, a karácsonyi ünnepek alatt ugyan meghozta személyes döntését az ügyben és elszánta magát az indulásra, de jelölőpártjának szerveivel továbbra is egyeztetnie kell a témában – állítja, hogy felelősségteljes döntést kell hoznia a Hlas és a kormánykoalíció egysége érdekében. A házelnök január 19-én Besztercebányán ismerteti majd a végleges döntését, miután megszerezte a Hlas elnökségének beleegyezését. A közvélemény-kutatók előrejelzései alapján Pellegrini az indulása esetén a választások legesélyesebb jelöltjének számítana Ivan Korčok előtt. A két jelölt merőben ellentétesen viszonyul a kormánykoalícióhoz: míg Pellegrini valószínűleg szorosan együttműködne Robert Fico kormányával, Korčok a miniszterelnök hangos kritikusának számít. Az ellentét a hétfői sajtótájékoztatón is megmutatkozott. Pellegrini az újságírók előtt kijelentette, az elnöknek nyugalomra és nem háborúzásra kell törekednie a kormánnyal. Korčok szerint viszont a választás tétje, hogy az államfő a Fico-kormány ellensúlyaként lépjen fel, ha erre szükség van.
Pellegrini egyelőre nem hivatalos elnökjelölt
A Hlas elnöke több hete nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy indul-e az elnökválasztáson, a kérdésre hétfőn sem adott egyértelmű választ. Pellegrini tétovázása a kormánykoalíción belül is konfliktusokat szült: Andrej Danko (SNS) a napokban élesen bírálta a politikust – többek között úgy vélekedett, hogy a tétovázás csak az ellenzéki pártok által támogatott Korčok esélyeit növeli. Pellegrini értetlenül szemléli Danko, személyét érintő kritikus megjegyzéseit és úgy látja, hogy az SNS elnökének kijelentései mindössze a politikai ellenfeleiknek használnak. Míg Danko kívánatosnak tartaná a minisztériumok újraelosztását a Hlas elnökének választási győzelme esetén, Pellegrini hétfőn is kategorikusan cáfolta az erre vonatkozó értesüléseket. A politikus szerint a tárcák elosztásának arányát a koalíciós szerződés rögzíti és semmilyen külső tényező nem indokolja a kérdés ismételt megnyitását. A kormánykoalíció pártjai közül a Hlas mellett a Smer is jelezte, hogy hajlandó lenne támogatni a jelenlegi házelnököt, Andrej Danko és az SNS viszont Pellegrini alkalmasságának feszegetése mellett több alternatívát is fontolgat, köztük az önálló indulást és Štefan Harabin támogatását. Újságírói kérdésre válaszolva Pellegrini elmondta, egy államfőnek nem az a feladata, hogy aktív ellensúlya legyen a kormánynak, konstruktívan kíván együttműködni a törvényhozással.
Zuzana Čaputová öt évre szóló mandátuma idén júniusban jár le, az államfő már közölte, hogy nem indul az elnökválasztáson. Az elnökjelölteknek az alkotmány értelmében még huszonegy napja maradt az induláshoz szükséges kritériumok teljesítésére, azaz legalább 15 parlamenti képviselő támogatását kell megszerezniük, vagy 15 ezer állampolgár aláírást összegyűjteni. Egyelőre két jelölt erősítette meg hivatalosan is, hogy összegyűjtötte a kellő számú támogatói aláírást, az ellenzéki pártok többsége által támogatott Ivan Korčok, valamint Ján Kubiš – érdekesség, hogy mindketten külügyminiszterként ténykedtek korábban. Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke és jelöltje mellett párton kívüli aktivisták, például Štefan Harabin, a Legfelső Bíróság volt elnöke, Beáta Janočková és Marta Čurajová (mindkettő polgári aktivista) is aláírásokat gyűjtenek, míg Andrej Danko lebegteti a saját indulását. Pellegrini a sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre kifejtette, hogy amennyiben megméretteti magát a választáson, a Hlas frakciójának támogatására számít és nem indít önálló aláírásgyűjtési akciót.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.