Peter Pellegrini
Pellegrini: A szerdai razzia bizonyítja, hogy senki sem számít védett személynek
Peter Pellegrini (Smer) kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy Szlovákiában senki sem számít „védett személynek”. A miniszterelnök a szerdai házkutatásokra reagált, amelyek Monika Jankovská volt államtitkárt, Norbert Bödör nyitrai vállalkozót és több bírót is érintettek.
„Nagyon örülök, hogy ma reggel a nyilvánosság ismét tanúja lehetett annak, hogy Szlovákiában senki sem számít védett személynek, és hogy ma reggel sor került a Köd fedőnevű akcióra” – mondta a kormányfő.
Hozzátette: ő és a kollégái, beleértve a rendőröket és az ügyészeket is, Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után felelősségteljesen viselkedtek, és nem hagyták magukat kiszolgáltatni a média nyomásának. Pellegrini szerint ennek eredménye, hogy jelenleg büntetőper folyik a feltételezett elkövetők és a gyilkosság feltételezett megrendelője ellen, és ennek eredménye a szerdai razzia is. „Soha nem használtam ki ezt a tragikus eseményt arra, hogy politikát csináljak belőle” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ez inkább az ellenzékre volt jellemző, amely „táncolt az áldozatok sírjain”.
A rendőrség szerdai razziája többek között Monika Jankovská, Andrea Haitová, Denisa Cviková és Vladimír Sklenka bírókat érintette, valamint Norbert Bödör vállalkozót is. Utóbbi ügyvédje, Adrián Kucek a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy lefoglalták Bödör mobiltelefonját, de eljárás nem indult ellene.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.