Pellegrini: A második szavazásnak sikeresnek kell lennie

Peter Pellegrini
Feled |

Peter Pellegrini kormányfő (Smer-SD) szerint semmiképp sem lenne jó, ha a második alkotmánybírójelölt-választás is úgy végződne, mint az első. Ezért abban reménykedik, hogy a koalíció tagjai a szerdát arra használják ki, hogy megegyezzenek legalább annyi jelöltben, amennyi az alkotmánybíróság működéséhez kell. Mindezt a feledi (Jesenské) kormányülés előtt jelentette ki.

„Az alkotmánybíróság a demokrácia és az alkotmányosság védelmezője, amelynek működését a politikai felek bénítják azzal, hogy nem képesek egymás között megegyezni, és kiválasztani legalább hat jelöltet, hogy közülük hármat ki lehessen nevezni, és így az alkotmánybíróság a minimális hét taggal működhessen“ – mondta Pellegrini.

Az alkotmánybíróság Pellegrini szerint annyira fontos intézmény, hogy ha hónapokig csak négy bíróval kell működnie, az veszélyeztetheti a demokráciát és a demokratikus állam működését is.

A parlament kedden (2. 12.) nem szavazta meg az alkotmánybíró-jelölteket, ezért csütörtökön (2. 14.) újra szavaznak.

A képviselők nyílt szavazással szavaztak. A Smer-SD ezt végig ellenezte, ezért a párt tagjai üres szavazólapot adtak le. A nyílt szavazást még a jelöltekre való szavazás előtt fogadták el. A fő szorgalmazója a Most-Híd volt, és az SNS tagjai is jelezték, hogy nincs ellenükre.

A képviselőknek 18 alkotmánybíró-jelöltet kell választaniuk, akik közül az államfő kilencet fog kinevezni a leköszönő alkotmánybírók helyére. A megbízatási idejük 12 évre szól. Összesen 13 alkotmánybíró van.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?