Pályázat egy új pozsonyi kórházra

Pályázat egy új pozsonyi kórházra
Pozsony |

<p>Az Egészségügyi Minisztérium közbeszerzési pályázatot írt ki egy új pozsonyi kórház kiépítésére, pénzelésére, harminc éves működtetésére és karbantartására.</p>

Az egészségügyi tárca 6,3 milliárd eurós közbeszerzési pályázatot hirdetett meg egy kórház megépítésére és működtetésére. Ebben az összegben szerepel a  200-250 millió eurós építkezés, de befektető 30 év alatti működésének összesített haszna is. A minisztérium március végéig szándékozik kiválasztani a legfeljebb tíz pályázót, akik az év végéig kapnak majd arra időt, hogy a kínálatukat bemutassák.

A tárca már három kínálat mellett sikeresnek tekintené a pályázat meghirdetését. A szerződés megkötését 2016 tavaszára tervezik. A versenyzőkkel szemben komoly követelményeket támasztanak, például rendelkezniük kell már egy korábbi kórház-megvalósítással, amely értéke legalább százmillió euró. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?