Nyereségstop a biztosítóknak

Pozsony |

<p>Robert Fico tegnap ismét régi arcát mutatta. Feladatul adta az új egészségügyi miniszternek, hogy készítse elő az egészségbiztosítók nyereségképzését megakadályozó törvényt. A tervezetet már a májusi ülésen a parlament elé terjesztenék.</p>

 

A néhány napja megalakult második Fico-kormány máris megtiltaná az egészségbiztosítók nyereségképzését. Robert Fico miniszterelnök tegnap vezette be hivatalába Zuzana Zvolenská egészségügyi minisztert, s nyomban feladatot is adott neki. A nyereséget tiltó jogszabályt már a parlament következő, májusi ülésén előterjesztenék - ekkor szavaznak a képviselők a kormányprogramról is.

Fico és Zvolenská szerint a törvényre elsősorban az egészségügyben kialakult helyzet miatt van szükség: miközben a nővérek béremelésére nem találnak pénzt az ágazatban, az egészségbiztosítók, különösen a két magánbiztosító, milliós nyereségeket könyvel el. „Ha a középkorban lennénk, az olyan minisztert, mint Ivan Uhliarik, a nővérek elé vetném“ - mondta Fico, aki szerint a volt tárcavezető olyan törvényt fogadtatott el, amelynek betartására nincs anyagi fedezet.

A Fico-kormány feltehetően akkor is megtiltaná az egészségbiztosítók nyereségképzését, ha a béremelések miatti jelenlegi tarthatatlan állapot nem alakult volna ki. Már az első Fico-kormány alatt is érvényben volt a nyereséget tiltó törvény: akkor a biztosítók a teljes hasznot kötelesek voltak visszaforgatni az egészségügybe. Ebbe akkor beletört Ficóék bicskája. A magánbiztosítók ugyanis az alkotmánybírósághoz fordultak, amely nekik adott igazat. A miniszterelnök szerint most olyan törvényt hoznak, amely megfelel a hazai és a nemzetközi normáknak is. A régi törvény miatt ugyanakkor még kártérítési eljárás folyik Szlovákia ellen, amelyben az ország több százmillió eurót veszthet. (sán, SITA)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?