Nőtt a romák foglalkoztatása

Nőtt a romák foglalkoztatása
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök komoly vitát akar a roma közösség helyzetének javításáról és az állam szerepéről. Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos szerint jó irányba halad a romák integrációja, Jarmila Lajčáková a Kulturális Kutatások Központjának (CVEK) elemzője szerint valódi reformokra van szükség.

 

82 millió euró

A romák integrációjáról szóló jelentést a kormánynak csak „tudomásul kellett volna vennie”, de a miniszterelnök bővebben akarja tárgyalni a kormány felsővízközi kihelyezett ülésén. Ravasz lapunknak elmondta, az éves jelentés összegzi a minisztériumok intézkedéseket. Tavaly több mint 82 millió eurót költöttek a romák integrációjára, ebből a legnagyobb összeg, 62 millió a munkavállalás segítésére ment, 15 milliót az oktatásba fektettek, továbbá egészségügyre, lakhatásra és diszkrimináció elleni intézkedésekre. A tervezett 142 intézkedésből 75-öt hajtottak végre, 58 folyamatban van.

Ravasz Ábel további reformokat szeretne, 10 pontban foglalta össze az intézkedéseket, melyeket a kormány még megtehet mandátuma végéig. Hangsúlyozta, működik a roma integrációs politika, a források kellően ki vannak használva, de továbbra sincs meg a szükséges jogi háttér. Nagy gond például, hogy az óvodalátogatási kötelezettséget még mindig nem tudták jogszabályba foglalni. „A Pénzpolitikai Intézet (FPI) jelentése szerint rekordot döntött a romák munkavállalása. Más adatok is arra utalnak, hogy jó úton haladunk. De tehetnénk még többet és gyorsabban” – fejtette ki Ravasz.

 

Nagy gond az oktatás

Jarmila Lajčáková, a CVEK elemzője szerint mindez nem valósulhat meg a miniszterelnök, az oktatásügyi és a munkaügyi miniszter aktív támogatása nélkül. Úgy véli, főleg a roma gyermekek oktatása maradt elhanyagolva. Elismeri a pozitív változásokat, támogatták például a terepmunkát, a közösségi központokat, az iskolai és egészségügyi asszisztenseket és lényegesen több munkalehetőséget sikerült biztosítani. Ez azonban csepp a tengerben, rendszerszintű reformokra van szükség, esélyegyenlőségre, hogy a roma gyermekek is boldogulhassanak az iskolákban. Hozzátette, pár asszisztens és szociális munkás nem javíthat a helyzeten. „A programokat néhány térségben formálisan és felületesen alkalmazzák. De ha sikerül jól megvalósítani őket, akkor is csak lassítják a leszakadást vagy kis mértékben javítják az oktatás színvonalát. Az iskolai asszisztensekkel nem érjük el, hogy a gyerekek együtt tanuljanak” – osztotta meg lapunkkal véleményét az elemző. Példaként említette a lakhatási viszonyokat is: attól, hogy bevezetik az ivóvizet, még mindig a város peremén marad a roma telep. Lajčáková szerint a 82 millió euró nem elegendő, több mint 200 ezer emberre kell számolni.

A romák támogatását nagyrészt uniós pénzből fedezik, de főleg hálózati rendszerek kiépítésre fordítják, az emberi erőforrások biztosítására nem jut elég pénz. (ba, SITA)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?