Nemsokára megtudjuk, hogyan fogunk választani

Pozsony |

<p>Nyilvános pártszámlák, kampányköltség-korlátozások, ellenőrző bizottság és szankciók. Az új választási szabályokról is dönt a parlament a ma kezdődő ülésszakon.</p>

A jogszabályok végső változatában Robert Kaliňák belügyminiszter tavaly ősztől nem képes megegyezni az ellenzékkel, holott a Smer eredeti tervei szerint már az idei államfőválasztásnak is az új rendszerben kellett volna lezajlania. A kormánypárt egyébként egymaga is elfogadhatja az új törvényt – mivel nem alkotmányos jogszabály, elég a sima parlamenti többség –, viszont Kaliňák konszenzust akar.

A legnagyobb gondot a választások ellenőrzésével megbízott független bizottság összetétele jelenti, amely a pártok kampányfinanszírozását is felügyelné. Gál Gábor ellenzi Kaliňák elképzelését, mely szerint a 14 tagú testület elnökét és alelnökét a parlament választaná. „Jobb lenne, ha a bizottság maga választaná meg a vezetőit” – véli a Híd képviselője. A bizottságba öt-öt tagot jelölhet az ellenzék és a kormánypárt, egyet-egyet pedig a Főügyészség, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és a Számvevőszék.

Mivel hét hónap alatt nem sikerült konszenzusra jutni, nem valószínű, hogy a ma kezdődő ülésszakon egyezség akakul majd ki – az ellenzékiek már jelezték, milyen módosításokat nyújtanak be a tervezethez. Az SaS indítványa a szavazatok mandátumokra való átszámítását változtatná meg. Martin Poliačik szerint meg kell szüntetni az úgynevezett választási paradoxonokat. A jelenlegi rendszer ugyanis lehetővé teszi, hogy egy párt több képviselői helyhez jusson, mint azok a pártok, amelyek nála valamivel több szavazatot szereznek. Poliačik Vladimír Dančišin blogjával példálózik, amely több választási paradoxonra is rámutat. „Képzeljük el, hogy a 2012-es parlamenti választásokon a Smer 100, az SDKÚ 500, az OľaNO 6000, az SaS 6000 a Híd pedig 7500 szavazattal kapott volna többet, a KDH viszont 100-zal kevesebbet. Azt várnánk, hogy egyetlen párt szerez kevesebb képviselőt, a KDH. Pedig nem, ők eggyel többet kapnának annál, mint amennyit valójában 2012-ben kaptak” – magyarázta Dančišin. Ez a mandátumelosztás matematikai módszertana miatt van, ám emiatt legfeljebb eggyel több vagy kevesebb képviselői helyet szerezhet egy-egy párt. Ha javaslata nem megy át, Poliačik kész az Alkotmánybírósághoz fordulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?