Nem építik meg az élményfürdőt?

Esztergom város önkormányzatának képviselő-testülete június 16-án tartott ülésén úgy döntött, a kivitelező szerződésszegése miatt eláll a város és a Contur Bau Kft. között, a Prímás-szigeti élményfürdő építéséről megkötött szerződéstől.

Esztergom város önkormányzatának képviselő-testülete június 16-án tartott ülésén úgy döntött, a kivitelező szerződésszegése miatt eláll a város és a Contur Bau Kft. között, a Prímás-szigeti élményfürdő építéséről megkötött szerződéstől. Azért döntöttek így, mert a cég bejelentette: június 2-ától szünetelteti az amúgy is egyre lassabban folyó kivitelezési munkákat. ĺgy lehetetlenné vált, hogy a kivitelező a beruházást a módosított határidőre befejezze. Az ilyen esetre szóló bankgarancia összegét – 423 millió forintot – az önkormányzat lehívja a cég után biztosítékot nyújtó banktól. A garancia összegét éppen arra az esetre kötötte ki a szerződésben a város, ha a kivitelező nem fejezné be határidőre az építkezést.

A szocialista képviselők állításával szemben a nem félkész, hanem 85 százalékban kész fürdő építése nem félbe maradt, hanem szeptemberre befejeződik. ĺgy természetesen megint csak a szocialista ellenzék állításával ellentétben Esztergom nem veszítheti el a Széchenyi-terv 900 millió forintos támogatását sem, bár sokan igyekeznek elérni azt, hogy az üresen kongó államkasszába visszakerüljön a városnak járó majdnem egymilliárd forintos támogatás. Már csak azért sem, mert a fürdő befejezése nem Esztergom, hanem a kivitelező hibájából késik. Hétfőn arról is határozott a képviselő-testület, hogy követeli a kivitelezőtől az élményfürdő-építés késedelme miatt Esztergomnak járó kötbért, amelynek összege március elseje óta napi ötmillió forint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?