Nagy nyereség okmánykiadásból

Pozsony. Uniós csatlakozásunk óta fokozatosan az összes irat európai formátumúvá válik, s hamarosan csak ujjlenyomattal ellátott útleveleket fognak kiadni – derül ki a belügyminisztérium jelentéséből.

Pozsony. Uniós csatlakozásunk óta fokozatosan az összes irat európai formátumúvá válik, s hamarosan csak ujjlenyomattal ellátott útleveleket fognak kiadni – derül ki a belügyminisztérium jelentéséből. A szaktárca összegezte, eddig milyen okmányok változtak meg, az újak bevezetése mennyibe került, valamint az illetékekből az államnak 2005 első negyedévében mekkora haszna származott. Például egy útlevél beszerzése 161 koronába kerül; év elejétől árpilis végéig 148 246 útlevelet állítottak ki, s az állam erre 23 867 606 koronát költött, miközben a polgárok minden egyes okmányért 200–4000 koronát fizettek, azaz a tiszta bevétel csaknem 129 millió korona volt. A belügy elemzése szerint az idén csak az új útlevelek kiadásából mintegy félmilliárd korona „haszonra” számítanak, s ugyanígy „nyereséges” a jogosítványok, fegyvertartási engedélyek és egyéb iratok kiállítása is. Vladimír Palko tárcavezető jelentéséből az is kiderül, hogy az április 1-jétől bevezetett bordó útlevelek a közeljövőben változni fognak: legkésőbb 2006. szeptember 1-jétől belekerül az első biometrikus azonosító, a speciális digitális arckép. Legkésőbb 2008. március 1-jétől pedig bevezetik az ujjlenyomat használatát is. Mindkét jegy uniós követelmény, s az ezzel kapcsolatos projekt megvalósítására 760 millióra van szükség. (sz. a.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?